Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

MVÜK 100+ csoport találkozó

szeptember 12. 09:00-12:30

Mobilitás, kreativitás, kertészet – Kárpáti András sok hangszeren játszik egyszerre. Iglódi Csaba, az onlyCEO Klub társalapítójának, vezetőjének beszélgetőpartnere Kárpáti András Alapító, Park&Roll, Elnök, Jövő Mobilitása Szövetség

Mosolygós, mindenben meglátja a lehetőséget és mindenkihez van egy-két kedves szava. Olyan ember, akinél a pohár biztosan félig tele van, nem pedig félig üres. Inkább két keréken jár, mint négyen, de így is “mindkét lábával” a földön áll. Ha az alábbi leírásra kellene tippeket kérnem tőletek, annyi könnyítéssel, hogy ez az ember az MVÜK egymásra és a világra is nyitott közösségének megbecsült tagja, biztosan több nevet is mondanátok. Ha azonban hozzátenném, hogy kisebb és nagyobb vállalkozások ügyvezetőjeként néhány hónapja már a “legnagyobbak ligájában” is játszik, s ő a Jövő Mobilitása Egyesület új elnöke, már csak Kárpáti András neve maradna a kalapban. A Park and Roll elektromos roller flottakezelő cég alapítója izgalmas üzleti utakat járt be. Beszélgetésünkben megkérem majd arra, hogy elevenítse fel a legfontosabb állomásokat, avasson be a folyamatos (személyes) innováció műhelytitkaiba és árulja el, honnan az a derű és odafigyelés, amely a leginkább jellemzi. A már említett cégén kívül megismerkedünk a másik öttel is, hiszen András abban az értelemben sorozatvállalkozó, hogy nem egymás után, hanem egymással párhuzamosan futtat brandeket. Vajon hogyan tudja megosztani a figyelmet, mennyiben számíthat a társaira és milyen további terveket dédelget? Ezek a témák biztosan előkerülnek majd. Tarts velünk és kérdezz Te is!

Ezúton szeretettel meghívunk az MVÜK 100+ csoportrendezvényre. Az MVÜK csoport találkozó rendezvényén Partnereink és Vendégeink – egy különleges módszertannak köszönhetően – hozzájuk hasonló méretű cégekkel találkoznak.

Vezetői kapcsolatépítés, üzletszerzés és tapasztalatcsere állnak soportrendezvényünk fókuszában. Kérlek jelezd, hogy részt veszel-e a rendezvényen. A személyes találkozónkat a megszokott kis asztalos beszélgetések keretében tartjuk.

Miért lehet érdekes az Ön számára a részvétel?
  • legalább 80-100 vezető vesz részt a rendezvényen
  • profi moderátorok irányítják a beszélgetéseket
  • stratégiai partnereket találhat
  • és végül, de nem utolsó sorban: új ügyfelekre tehet szert

Helyszín: Haris Park / MS Teams

Bizonyára hallottál már róla, hogy elindult az „MVÜK – értékes üzleti közösség” mobilalkalmazás, elsősorban azért, hogy megkönnyítsük az eligazodást a folyamatosan bővülő eseménykínálatunkban. Amennyiben már letöltötted eseményeinkre a visszajelzésedet elsősorban azon keresztül várjuk. Abban az esetben, ha még nem tetted volna meg, kérünk, hogy töltsd le az alkalmazást, és használd. Használatáról, a letöltésről itt tudsz tájékozódni.

A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

Részletek

Dátum:
szeptember 12.
Időpont:
09:00-12:30
Esemény kategória:

Helyszín

Haris Park
Marczibányi tér 6-7
Budapest, Budapest 1022 Magyarország

jelentkezés tagjelöltként

jelentkezés vendégként

jelentkezés tagként

Sikeres jelentkezés !