Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

onlyCEO – workshop

június 4. 09:00-12:00

KÖSZÖNJÜK JELENTKEZÉSEITEKET, A RENDEZVÉNY MEGTELT!
TÖBB REGISZTRÁCIÓT SAJNOS NEM TUDUNK BEFOGADNI.
MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNJÜK!

Mesterséges Intelligencia a CEO-k gyakorlatában

Minden, amit tudni akarsz a Mesterséges Intelligenciáról, de most meg is mered kérdezni…
Egy délelőtt az AI bűvöletében

Témagazda: Juhász Mihály, a Servergarden Kft. ügyvezetője

A népszerű Woody Allen örökbecsű filmcímét kölcsönöztük és csavartuk meg egy kicsi a fentiekben. Mindezt azért, hogy felhívjuk a figyelmet egy különleges workshopra, ahol az AI és a CEO kerül a középpontba. Megvizsgáljuk, hogy miben segíthet az első a másodiknak a vezetői mindennapokban! Hogyan növelheti a személyes hatékonyságát, miként egyszerűsítheti a munkáját, mivel könnyítheti meg az életét – úgy az operatív, mint a stratégia szinteken. Mindezt szigorúan gyakorlati szempontból.
Ne elmélkedjünk! Használjuk! És ha már „rutinból” megy az alkalmazása, végezetül „tegyük is helyére” az eszköz(öke)t fejben, értsük meg, hogy mi is ez! Illetve leginkább azt, hogy mi nem.

Elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik már érdeklődnek a technológia iránt, de még nem használják rutinszerűen. Kérjük, hogy minden résztvevő hozzon magával egy Notebookot, vagy Tabletet, amin ki tudja próbálni a bemutatásra kerülő eszközöket.

A belépéshez személyazonosító okmány szükséges.

Témagazda: Juhász Mihály, a Servergarden Kft. ügyvezetője

MVÜK házigazdák: Iglódi Csaba – senior leadership consultant, Your Way Consulting, társalapító és vezető, onlyCEO Klub
Merkler Edit – klubigazgató, onlyCEO Klub

Helyszín: Docler Holding, 1101 Budapest, Expo tér 5-7.

Időpont: 2024.06.04.  09:00 – 12:00

Parkolni az épülethez tartozó parkolóban lehetséges.

Részvételi díj: 6 500 Ft + Áfa

Bizonyára hallottál már róla, hogy elindult az „MVÜK – értékes üzleti közösség” mobilalkalmazás, elsősorban azért, hogy megkönnyítsük az eligazodást a folyamatosan bővülő eseménykínálatunkban. Amennyiben már letöltötted eseményeinkre a visszajelzésedet elsősorban azon keresztül várjuk. Abban az esetben, ha még nem tetted volna meg, kérünk, hogy töltsd le az alkalmazást, és használd. Használatáról, a letöltésről itt tudsz tájékozódni.

A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

Részletek

Dátum:
június 4.
Időpont:
09:00-12:00
Esemény kategória:

Helyszín

Docler Holding
Expo tér 5-7.
Budapest,, 1101 Magyarország
+ Google Térkép

jelentkezés tagjelöltként

jelentkezés vendégként

jelentkezés tagként

Sikeres jelentkezés !