Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Tulajdonosi Fórum

augusztus 31. 09:00-12:30

KÖSZÖNJÜK JELENTKEZÉSEITEKET, A RENDEZVÉNY MEGTELT!
TÖBB REGISZTRÁCIÓT SAJNOS NEM TUDUNK BEFOGADNI.
MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNJÜK!

 

A tulajdonosi-vezetői lét összefüggéseinek feltárása tagtársaink személyes történetein keresztül.

A tavasszal elindított Tulajdonosi Fórum eseménysorozatunk keretében ezúttal két tagtársunkat hívjuk a színpadra. Az egyikük Pap Sára, akit a TEJMADÁR gazdájaként már megismerhettetek, hiszen több Női Vezetői Klubos esemény helyszíne is volt már az általa megálmodott gasztrotér a Westendben. Szakmai tapasztalata szerteágazó, de már prémium divatmárkák hazai franchise-tulajdonosaként is a “sajátban” hitt. Tervei között most egy hasonló rendszer kiépítése szerepel, de ezúttal az erre vonatkozó szerződésekben a “vevő”, helyett az “adó” szerepében találjuk majd. A másikuk Kárpáti Zoltán, a Batz tulajdonosa. Ő 2021-ben már vendégünk volt, akkor a Covid okozta sokkról és a kilábalás lehetőségeiről beszélgettünk a híres cipődesigner, Vágó Réka és a Zoltán által irányított márka kooperációja kapcsán. Talán kevesen tudják, hogy a cég története egy szakdolgozattal indult, harminc évvel ezelőtt, de az azóta eltelt idő éppen annyira különleges, mint a “születése”. Beszélgetésünkben kitérünk a tulajdonosi-vezetői lét összefüggéseire. Sárát és Zoltán faggatom arról, befolyásolja-e mindez a kockázatvállalást, a dolgozókkal való kapcsolatot, s megkérdezem azt is, mit gondolnak a generációváltásról, illetve arról, hogy mi kellene ahhoz, hogy átadják az irányítást egy menedzsernek.

Fontos tudnivalók:
  • A rendezvényen kizárólag tulajdonosok képviselhetik cégüket, ezért sajnos még vis maior esetén sem tudunk lehetőséget biztosítani a helyettesítésre.

Bizonyára hallottál már róla, hogy elindult az „MVÜK – értékes üzleti közösség” mobilalkalmazás, elsősorban azért, hogy megkönnyítsük az eligazodást a folyamatosan bővülő eseménykínálatunkban. Amennyiben már letöltötted eseményeinkre a visszajelzésedet elsősorban azon keresztül várjuk. Abban az esetben, ha még nem tetted volna meg, kérünk, hogy töltsd le az alkalmazást, és használd. Használatáról, a letöltésről itt tudsz tájékozódni.

Helyszín: Haris Park / MS Teams

A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

Részletek

Dátum:
augusztus 31.
Időpont:
09:00-12:30
Esemény kategória:

Helyszín

Haris Park
Marczibányi tér 6-7
Budapest, Budapest 1022 Magyarország

jelentkezés tagjelöltként

jelentkezés vendégként

jelentkezés tagként

Sikeres jelentkezés !