MVÜK Café: Utódlás-váltás a cégvezetésben

MVÜK Café: Utódlás-váltás a cégvezetésben

1024 768 Mészáros György

„Trónok harca”, avagy hogy adjuk át a királyságot sikeresen

A cégutódlás problémája tömegesen érinti napjainkban a magyar GDP felét előállító családi vállalkozásokat, melyek jelentős korszak- és generációváltás előtt állnak. Azok a tulajdonosok, akik már 20-30 éve vezetik cégeiket, az idő múlásával kénytelenek szembesülni a problémával: ki és hogyan veszi át a cég irányítását visszavonulásukat követően. Ezt a kérdéskört jártuk körül június 18-i Café rendezvényünkön.

A Café témagazdájaként, Krebsz Zoltán, a 3B System Hungary Kft. vezető konzulense kísért minket végig a beszélgetés folyamán gondolatébresztő prezentációjával és érdekes felvetéseivel.

A vezetők személyisége és a menedzsment stílusa

A vezetők lehetséges személyiségtípusainak felsorolásával és azok főbb jellemzőivel indítottuk a diskurzust. A vezető személyisége természetesen hatással bír a cégvezetés hétköznapjaira is. Egy bizonyos menedzsment stílushoz szokik hozzá a szervezet, amely a cég irányításának átadása után változhat, és ez komoly kihívások elé állíthatja a szervezet egészét, és a benne dolgozó egyéneket is.

A cégvezető személyisége négy féle lehet: professzionalista, aki tényszerű, objektív, szakmai, a nyersességig őszinte, és érzelemmentes; uralkodó, aki domináns, ambiciózus, eredmény-orientált, hatalomvágyó, és akár még arrogáns is; aztán lehet emberközpontú, aki kitartó, empatikus, lojális, stabilitásra vágyó, és sok esetben kifejezetten változáskerülő; illetve lehet még önmegvalósító, aki színes, kreatív, kommunikatív, szereplésre vágyó, és eléggé kaotikus jellem.

Az, hogy a vezető mely személyiségtípushoz tartozik a vállalat életére is erőteljesen kihat. Az első esetben magas szakmai színvonalat, folyamatos fejlesztést, és a tökéletesítésre való törekvést tapasztalhatunk. A másodiknál a profit-orientáltság, a gyors üzleti megvalósulás, és a dinamikus fejlődés kerül előtérbe. A harmadik személyiségtípus a tömeges igényt kiszolgáló tevékenységeket, a magas alkalmazotti létszámot részesíti előnyben, és figyel a dolgozói elégedettségre is. Míg a negyedik típus innovatív, újító megoldásokat keres, egyedi a piacon és folyamatosan megújul, új területeket kutat, új vállalkozásokba fog. Bár mindannyian komplex személyiségek vagyunk, a főbb vonások gyakran jól beazonosíthatók és bizonyára mindannyian találkoztunk már néhánnyal az egyes csoportokból, megtapasztalhattuk előnyeiket és kihívásaikat, vagy akár magunkat, a saját jellemrajzunkat is beazonosíthatjuk a jellemzést olvasva.

Generációelmélet: itt is releváns?

Szó esett még a generációs különbségekről is, valamint arról, hogy az egyes korszakok szülötteit mi motiválja. A biztonság? A status quo megtartása? Az alkotásvágy? Vagy éppen hogy sztárrá váljanak, és rengeteg pénzt keressenek? Más-más az ok, amiért a végletekig hajlandók küzdeni.

Zoltán szerint a mostani generációváltás legnagyobb problémáját az okozza, hogy két „passzívabb” generációt két proaktív követ, így feloldhatatlannak tűnő feszültségek keletkezhetnek a gondolkodásmódbeli különbség okán, és az elfogadás nehéz kérdés lehet.  Azonban a piac is változik, hiszen a fogyasztók generációi is követik egymást, és ezzel együtt az igények, és a preferenciák módosulnak.

Az alapítók jó eséllyel alapos indokkal döntenek amellett, hogy átadják helyüket az ifjabb generációnak. Azonban ez a döntés azt is jelenti, hogy a céget az új generáció képére kell formálni, úgy, hogy a cég ideológiája ne sérüljön, ugyanakkor érvényesülhessen az utód személyisége is.

Tervezzünk időben és indítsunk új életpálya görbét!

Tanulságként levontuk, hogy minden nehézséget, kihívást és feszültséget időben elkezdett, alapos és előrelátó tervezéssel enyhíteni lehet. így nem csak a vezetés átadása, de a cégutódlással járó átszervezés is könnyebben, fájdalom mentesebben megy végbe, ha átgondoltan indulunk el az úton.

„A családi vállalkozások átörökítése üzletfejlesztési szempontból nagy lehetőség egy új életpálya görbe elindítására. Ha belevágunk, éljünk ezzel!”

 

Heti rendszerességgel tartott, kisebb formátumú, interaktív Café rendezvényeink lehetőséget adnak arra, hogy tagjaink jobban elmélyüljenek az éppen aktuális téma rejtelmeiben a témavezető és az MVÜK házigazda segítségével.

Amennyiben olyan ötleted támad, amely köré szeretnél egy ilyen eseményt szervezni, és egyeztetnél velünk róla, kérünk, keresd üzletfejlesztési specialistáinkat, vagy írj e-mailt a kozpont@mvuk.hu címre.

REGISZTRÁCIÓ
Kérjük, jelezze érdeklődési szándékát az alábbi űrlap kitöltésével!
*
*
*
*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat
 Adatait harmadik félnek soha nem szolgáltatjuk ki!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
*
*
*