onlyCEO Klub Hírek – szeptember

Mutatom, hogy mi minden (is) történt az onlyCEO Klubban szeptemberben. Fogadjátok szeretettel szubjektív összeállításomat. Iglódi Csaba – társalapító, vezető, onlyCEO Klub

Vezetői Dilemmák után

Elstartoltak az új VD-k. Eredményt hirdetni még messze nem szeretnék, de annyit azért elmondhatok, hogy több, mint biztató a kezdet. Idén Horváth Gyulával (C3S) és Ádám Attilával (Reflexshop) vezetjük a három csoportot, röviden ugyan, de volt alkalmam tőlük is visszajelzést kérni, így az előző mondat egyhangú véleményt tükröz. 

Mivel ezek a kismunkaközösségek a bizalomra és a kölcsönös segítésre épülnek, ezért – ahogyan eddig is – a Chatham House szabályát alkalmazzuk: „ami a teremben elhangzik az szabadon felhasználható, de nem idézhető”. 

Ennek figyelembevételével fogok a következőkben is beszámolni a VD-ken történtekről. 

oC Délelőtt után

Hagyomány, hogy a havi nagyrendezvényeink után pontokba szedve osztom meg azt, amit a délelőttből magammal vittem. Szubjektív lesz a lista, nem tagadom, de talán lehetőséget ad arra, hogy összevesse a saját tapasztalataival az, aki ott volt, s képet kapjon a programról, akit nélkülözni kényszerültünk.

  • fantasztikus volt az érdeklődésetek – ismét. Annak ellenére is, hogy csak a Vezetői Dilemmák programjain ebben az évadban harminchatan vagyunk, megtelt a Haris Bálterme, és egészen biztos, hogy az egy négyzetméterre jutó CEO-k számában Magyarország bármelyik konferenciáját magunk mögé utasítottuk.
  • én általában abból mérem le, hogy egy-egy előadó vendégünk mennyire köti le a figyelmet, hogy a nézőteret figyelem. Azt állapítottam meg, hogy nagyon. Függetlenül attól, hogy az elkészített prezentációt Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója nem vetítette ki, az első perctől az utolsóig meg tudta tartani a figyelmet. Képben volt a történésekkel és a bennfentes információkat is úgy tudta megosztani, hogy nem élt vissza velük.
  • szókimondó volt és önazonos, talán mindkettő feltűnt, s akár megosztó is bizonyos kérdésekben, ami nem baj, sőt!
  • szokás szerint igyekeztem minél több asztali beszélgetésben részt venni, s ismét rácsodálkoztam arra a mély bizalomra, ami ezeket jellemzi és arra a szakmaiságra, ami Benneteket.
  • valaki azt mondta, hogy az onlyCEO Klubbal egy sziget vagyunk az óceánon, ahol akár háborog körülöttünk a víztömeg, akár csendesen fodrozódik, jó kikötni itt egy időre. Szép kép, megszerettem és használni is fogom. Éppen úgy, ahogyan az „egymásra és a világra is kíváncsi emberek közössége” szóképet, ami az én első benyomásom volt az MVÜK-val ismerkedve.
  • S ha már háborgás, hát az most van! László is kitért arra, hogy Németország, az EU, Észak-Amerika és Kína hogyan lehet okozója a viharnak. De elmondta azt is, hogyan lenne érdemes változni az általa csak NMKKV-ként (nano, mikro, kis- és közepes vállalkozások) említett szektor szereplőinek, s igénybe venni éppen azt a terméket, ami az életciklusához a leginkább illő: támogatás, hitel, lízing, garancia.
  • akadálymentesítés – vagyis minden, ami a felesleges adminisztratív terheket csökkenti versus ESG, ami jelentősen növeli. Létrejött az ESG Szövetség, amely éppen ezt, az akadálymentesítést tűzte ki célul, valamint azt, hogy az ESG bevezetése a lehető legkisebb költséggel járjon.
  • a piacon tapasztalható bizalomhiány visszaveti a beruházási kedvet, az elmaradt beruházások pedig évekre előre „beárazzák” az egyes termelők teljesítményét.
  • Krisán László rendszeres gazdaságpolitikai jegyzetét már ajánlottam a rendezvényünk előtt. Időközben újabb írással jelentkezett, amit itt találtok: https://krisanlaszlo.biz/5-eve-tarto-gazdasagi-megprobaltatas/ Néhány fordulata ismerős lehet annak, aki velünk volt az oC szeptemberi nagyeseményén.
  • befejezésül ide sem írhatok mást, mint amit szerdán a helyszínen mondtam: Budapesten ezen a délelőttön a Haris Parkban volt a legjobb lenni. Köszönöm Nektek!
  • befejezés után még egy info, mer megígértem: péntekig letölthetitek azt a prezentációt, amit Krisán László végül nem vetített ki a rendezvényünkön: https://we.tl/t-Z204mdPvFY

Októberi nagyrendezvényünk Fazekas Bálinttal

Október 8-án Fazekas Bálint, az Euronics CEO-ja lesz a vendégünk. Fiatal kora ellenére is sokan ismerik már, de kevésbe ismert, mint számos korábbi meghívottunk. Azért, hogy ez a helyzet változzon, idemásolom a csodálatos Bombera Krisztina beszélgetését vele. Nézzetek bele és jelezzétek az appban, hogy számíthatunk rátok – biztosan nem bánjátok meg.

A Business Menü pedig itt érhető el.

 

Árvizek évszázada?

Hallottam a héten egy nagyon találó megfogalmazást, történetesen Dobrev Klára EU-képviselő szájából, ami úgy szólt (szabadon idézve), hogy most Közép-Európában az évszázad árvízével küzdünk, de Brüsszelnek fel kell készülnie az árvizek évszázadára is. Ehhez kapcsolódik a cikkajánlóm ma. Az írás a klímaváltozás lehetséges következményeiről szól, szeptember második hétvégénjén jelent meg, de nem fért be az akkori Jegyzetbe.  Itt találjátok.

Októberi nagyrendezvényünk: Fazekas Bálinttal, kérdőív

Az októberi nagyrendezvényünkre egy gyors kutatással is készülök. Arra leszek kíváncsi, mit gondoltok, most vártok 2025-től. Online válaszadási lehetőség lesz, s azt is javasolni fogom, hogy az asztali beszélgetések egyik témája is ez legyen majd.

Amúgy pedig készülök a Fazekas Bálinttal (Euronics, CEO) tervezett beszélgetésre, és kíváncsi vagyok arra, hogy Ti mit kérdeznétek a fiatal cégvezetőtől, akik egyben társtulajdonos is a családi vállalatban.

Budapest a biztonságpolitika térképen

Nem esett szó róla korábban, de érdemes emlékezni, hogy a NATO főtitkárhelyettesének részvételével tartott a közelmúltban nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát az Egyensúly Intézet Budapesten. (Biztosan emlékeztek rá, hogy a Magyarország független thinktank-je, az onlyCEO Klub tiszteletbeli tagja, társalapítója, Kozák Ákos képviseli őket nálunk.)

Légy jól!

Mármint légy jól – mentálisan is. Ezt járta körbe az utóbbi időben a Bridge Budapest, amely hasonlóan az Egyensúly Intézethez ugyancsak tiszteletbeli tagunk. (Pistyur Veronika képviselő őket a körünkben.) Ahhoz, hogy a javaslat-sor ne legyen csupán üres felszólítás, 10 pontban ajánlás is tartozik. Annyira fontosnak tartom ezt a témát, hogy valamennyit ide is másolom.

  1. Építsd vissza a magánembert a lelkedbe
  1. A munka csak egy része az életünknek 
  1. Értsd meg és fogadd el, hogy nem vagy mindentudó
  1. Keretezd át az időmenedzsmentet kapcsolatmenedzsmentté
  1. Tölts minőségi időt önmagaddal
  1. Bambulj eleget
  1. Add át a feladatot egy fenntartható munkahelyi környezetben
  1. Válassz közösségeket tudatosan
  1. Figyelj befelé
  1. Hallgass a félelmeidre

Valamennyihez kiegészítés is tartozik, amit itt találtok.

Harari magyarul

„Homo Sapiensnek, bölcs embernek neveztük el a saját fajunkat. Ám kérdéses, hogy mennyire vagyunk méltóak erre a névre.” Ezzel a mondattak kezdődik Yuval Noah Harari új könyve.  A magyar kiadást, gyorsan be is szereztem a Könyvfesztiválon. A Sapiens és a Homo Deus óriási élmény volt, a 21 Leckét is sokáig emlegettem, remélem, hogy az információs hálózatokról szóló és a mesterséges intelligenciával behatóan foglalkozó Nexus is átütő lesz. Ha igen, akkor a későbbiekben írok majd róla részletesebben is.

További történetekért, az MVÜK tagságával kapcsolatos friss és aktuális hírekért kövess minket Facebook és LinkedIn oldalainkon! Eseményeinket itt találod!