MVÜK Café

MVÜK Café

1024 684 MVÜK

MVÜK Café

Változáskezelés és transzformációs management három lépésben – Belső környezet – hogyan álljunk a változás élére vezetőként?

Háromrészes Café sorozatunk a vezetői döntések három pillérére épül fel, ennek megfelelően az első részben a stabilizálás és a fejlődés került előtérbe, a második alkalommal a piacra és a vevőkre fogunk fókuszáltunk. A harmadik, egyben befejező alkalommal pedig a munkatársakra, a belső környezetre, a szervezeti működésen belül is elsősorban az emberi oldalra koncentrálunk majd. Az esemény önmagában is teljes értékű, segít rávilágítani, hogy mennyire jövőbiztos a működésünk és, hogy milyen alternatív működési módok állnak a rendelkezésünkre, hogy még inkább azzá tegyük.

  • Hogyan tartsunk fenn egy bizalmon alapuló szervezeti működést a jelen helyzetben?
  • Hogyan vezessük a változást és kommunikáljunk irányt és hitet adva?
  • Hogyan teremtsünk motiváló, stabil és mégis  a folyamatos fejlődést támogató környezetet vezetőként?
  • Hogyan kezeljük a biztonság, bizonytalanság vezetőként?

A Café témagazdája: Katona Melinda – ügyvezető, Borealis Consulting / Borealis Catalyst Group Kft.

MVÜK házigazda: Szabó Ilona Anna – üzletfejlesztési specialista, MVÜK Zrt.

Időpont: 2020. július 1., 14:00-15:30

Platform: Microsoft Teams

ÉRDEKLŐDÉS
Amennyiben meghaladja cégének éves árbevétele a 100 millió forintot, kérjük, jelezze érdeklődését az alábbi űrlap kitöltésével!
*
*
*
*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat
 Adatait harmadik félnek soha nem szolgáltatjuk ki!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
*
*
*
REGISZTRÁCIÓ
Kérjük, jelezze érdeklődési szándékát az alábbi űrlap kitöltésével!
{custom-field-o1ur}
{custom-field-Qy4W}
{custom-field-doRQ}
{custom-field-6s8j}
*
*
*
*
{custom-field-WJqj}
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat
 Adatait harmadik félnek soha nem szolgáltatjuk ki!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
*
*
*
{custom-field-W82G}
REGISZTRÁCIÓ
Kérjük, jelezze érdeklődési szándékát az alábbi űrlap kitöltésével!
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
 Adatait harmadik félnek soha nem szolgáltatjuk ki!
REGISTRATION
If you are a leader of a company whose net sales exceed HUF 100 million, please register here.
*
*
*
*
I have read and understood the privacy statement.
 Your data is handled confidentially!
Fields marked with * are required.
*
*
*
ÉRDEKLŐDÉS
Kérjük, töltse ki az alábbi adatokat!