Tavaszi MVÜK közösségi Tisza-tavi szemétszedés 

Az MVÜK számára fontos a fenntarthatóság, a közösség és az aktív cselekvő felelősségvállalás. Mindezt egy napba sűrítjük: megtisztítjuk a Tisza-tó zegzugos részeit a szeméttől. Várjuk tagjainkat és munkatársi csapataikat erre a napra, amely egyben az MVÜK munkatársainak éves önkéntes napja is lesz. Tegyük együtt tisztábbá a Tisza-tavat! A 2024 áprilisában nagy sikert aratott MVÜK-megmozdulásunkon felbuzdulva idén újra akcióba lépünk! „Viszlát a Tiszán!”

Tagunk, Ljasuk Dimitry (Dimi), a Pozitivo Digital reklámügynökség ügyvezetője – aki mellesleg filmrendező és a Tisza-tó zöld nagykövete – várja az elszánt és tenni akaró MVÜK csapatot (tagokat és munkatársaikat), amely márciusban a fenntarthatósági tettek mezejére lépne közösen. Dimi már számos szemétszedést szervezett, amely alkalmával több tonna hulladéktól szabadították meg a résztvevőkkel közösen szeretett folyónkat, a Tiszát. Ráadásul a hulladék nagy részét újra hasznosították. Így az esemény, amelyre hívunk nem csak egy szimpla szemétszedési akció, hanem egy vidám nap, amikor sok lelkes, eltökélt ember tesz egyszerre valami igazán hasznosat. Kedvcsinálónak a 2024-es MVÜK-szemétszedésről készült videót ITT találtok.

Gyertek, tisztítsuk meg a Tisza-tó partját és az ártéri erdőt Tiszaszőlős és Tiszaörvény között 2025. március 28-án! A pontos helyszínt március elején adjuk meg – a vízállást és körülményeket figyelembe véve. Akkor fixáljuk a leutazást, kellékeket és csapatokat is! Esőnap: 2025. április 8. 

Vizeink, tavaink sajnos messze nem kapnak annyi figyelmet, amennyit érdemelnének, vagy amennyire szükség lenne annak érdekében, hogy hosszú távon biztosítsuk a természeti egyensúlyt. A Tisza-tó környékét számos palack, üveg, építkezési anyag, villanykörte, papucs és kommunális hulladék vesz körül, de egy jól szervezett rendrakással, szemétszedéssel, zsákolással csodát tehetünk és újra lélegezni, működni hagyjuk a vizes élőhelyet. Ragadjunk hát zsákokat és mi magunk tisztogassuk meg ezt a csodás helyet a szeméttől! A nap során rövid workshop, beszélgetések keretében megoldásokat is keresünk további közös munkára a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében. 

  • Időpont: 2025. március 28. 9:00-16:00 (esőnap: április 8.)
    • Vis major: A program jelentősen függ az időjárástól, áradástól stb., vis major esetén a változás jogát fenntartjuk. Esőnap: április 8.
  • Helyszín: márciusban pontosítjuk – a vízállást és körülményeket figyelembe véve.
  • Témagazda: Ljasuk Dimitry (Dimi) -ügyvezető igazgató, Pozitivo Digital Kft.
  • MVÜK házigazda: Fertetics Mandy – fenntarthatósági vezető, MVÜK Zrt.
  • Részvételi díj: 500 Ft+ áfa/fő
  • Támogatói részvételi díj: 15 000 Ft+ áfa/fő
  • Utazás: alapvetően egyénileg, de javaslatot teszünk a karbonlábnyomunk csökkentése érdekében zöld megoldásokra, ezzel kapcsolatban még jelentkezünk 
  • Fontos információ: az eseményre hozzatok magatokkal kollégákat, családtagokat, legyen sok “csapat” jelen az akción. Számos kreatív módon mérjük majd össze a csapatokat játékos verseny keretében és jutalmazzuk tombola, nyereményjáték formájában. Ez az esemény csapatépítő alkalomnak is kiváló! Minden további fontos információt – pl.: pontos helyszín, a gyülekezés helye, az esemény pontos menete, javasolt öltözék, biztosított ellátás, adományozási lehetőség – a regisztrációt követően fogunk megküldeni.
  • Létszámlimit: nincs

 


 
Miért érdemes szponzorként részt venned?

Egy olyan eseményen vehetsz részt, amely egyszerre építi a közösséget, erősíti a fenntarthatóság iránti elkötelezettséget, és megmutatja céged aktív szerepvállalását. Szponzorként nem csak a természeti környezet megóvását segítheted, hanem vállalati felelősségvállalásodat is hitelesen demonstrálhatod. Ezáltal céged nemcsak az MVÜK tagjai, hanem kommunikációnkon keresztül a szélesebb közönség előtt is láthatóvá válik, erősítve márkád értékorientált és cselekvő szellemiségét.

 

Mit kínálunk szponzorainknak?
  • Kiemelt márkamegjelenés:

Szponzorként cégneveddel, logóddal és egyedi vállalati üzeneteddel szerepelhetsz, ezzel erősítve márkád ismertségét és fenntarthatósági elköteleződésed üzenetét.

  • Kapcsolatépítési lehetőségek:

Az esemény során közvetlen kapcsolatot építhetsz ki az MVÜK aktív és elkötelezett tagjaival, üzleti partnerekkel, valamint a fenntarthatóságot szívügyüknek érző résztvevőkkel. Ez egyedülálló alkalom lehet új együttműködések és stratégiai kapcsolatok kialakítására.

  • Céges csapatépítés támogatása:

Szponzorként munkatársaid is részt vehetnek az eseményen, szponzorációs csomag függvényében akár díjmentesen. Ez egy kiváló lehetőség a közös élményeken keresztül erősíteni a csapatkohéziót és a felelősségteljes szemléletet.

  • Személyre szabott kommunikáció:

Az esemény összefoglalójában és utólagos kommunikációjában külön kiemeljük szponzorainkat, megköszönve hozzájárulásukat, miközben láthatóvá tesszük céged pozitív hatását a közösség és a környezet érdekében.

Érdekelnek szponzori csomagjaink? Írj nekünk! kozpont@mvuk.hu