Üzleti vállalkozás nincsen kölcsönös bizalom nélkül

Üzleti vállalkozás nincsen kölcsönös bizalom nélkül

1024 721 Mészáros György

A korai, hűvös őszi napok után még a nap is kisütött az MVÜK 12. Női Klubjának reggelén, megalapozva, és kicsit talán előrevetítve az aznapi bensőséges beszélgetésünket, a kreatív együttgondolkodást, a marasztaló, szívélyes közösséget, amelyet ismét megélhettünk a Klubban.

Értékteremtés és jövőformálás

Ettől a két, már eleve tartalmas kulcsszótól indultunk el kalandozni, amikor belevágtunk a beszélgetésbe Vincze Lillával, EMeRTon-díjas énekesnővel, szövegíróval, a Napoleon Boulevard énekesévell, “A Dal 2019” zsűritagjával, és Széchenyi Tímeával, aki egy nagy múltú nemesi család sarjaként a felmenők tradícióinak, gondolatvilágának, céljainak megőrzésén és méltó képviseletén munkálkodik a mai, modern kor világában. A Széchenyi Alapítvány tevékenységével, vezetésével, a Széchenyi Szabad Akadémia, a Stádium-díj, és az Év Széchenyi Vállalkozása Díj megszervezésével törekszik céljai felé.

„Holisztikusan gondolkozom az életem minden területén – kezdte Lilla. Amikor Tímeával együtt dolgozunk, vagy a zenekari együttműködéseim folyamán is esszenciális fontosságú számomra, hogy képesek legyünk egymást inspirálni. A kölcsönösen építő, fejlesztő partnerségek kialakítása sok „egyedül nem megy” helyzetben megoldást adhat. Ehhez viszont kétoldalú, viszonzott bizalom kell, anélkül nem, vagy nem jól indul egy kapcsolat, és még kevésbé lehet hosszú távon fenntartani.”

Ehhez Tímea is helyeselve, bólogatva csatlakozott: „Négy gyermek édesanyjaként mindig is fontosnak tartottam a példamutatást, hiszen gyermeket nevelni a legjobban úgy lehet, ha a megörökölt értékeinket, de a saját életünk tanulságait is megosztjuk a családban. Más közösségekben, az iskolában, vagy edzésen például nem biztos, hogy azt látják, hallják, ami számunkra fontos. Ezért alapvető, hogy mi, szülők is elől járjunk jó példával. Az én gyermekkoromban, amikor kimaradtam a kézilabda edzésről, akkor az edzőm eljött hozzánk, és beszélt a szüleimmel és velem is. Annyira lelkén viselte a csapattagok sorsát, hogy nem engedett el szó nélkül. Ma is kellenek ilyen pedagógusok, ilyen nevelők, ilyen edzők, vagy az üzleti életben mentorok, példaképek, akikre felnézhetünk, akiktől tanulhatunk, akikben megbízunk, és akik megbíznak bennünk, de persze a szülő-gyermek kapcsolatnak is alapköve a bizalom.”

Személyes, emberi értékek az üzletben is

Az emberi értékekről beszélgetve mindannyian azzal töltöttünk két percet, hogy emlékeinkből összegyűjtsük azokat a családi hagyományokat, gondolatokat, amelyek ma is vezérelnek minket akár az üzleti kapcsolataink kialakításánál, ápolásánál, akár magánéletünkben.

Elhangzott, hogy milyen nélkülözhetetlen a hit, magunkban, és abban, amit csinálunk, az egymás iránti tisztelet, a gondoskodás, az egyenes gerinc, a szívósság, a kitartás, az, hogy befejezzünk mindent, amibe belekezdünk, hogy szeressük az embereket, nyitottan álljunk az új dolgok elé, a hagyományaink megbecsülése és felelevenítése, és az inspiráló kapcsolatok.

Lilla a felnövő zenészgeneráció oktatásában, jövőképük formálásában, a sok kihívást jelentő zenekari csapatépítéseknél, és a színpadi fellépéseinél is nap, mint nap megéli, hogy ezek nélkül nem működik a világ, vagy legalábbis nem olyan jól, nem olyan hatékonyan.

Tímea mindennapjainak fókuszában – bármit is tesz – elhivatottsága, küldetéstudata mellett ezeknek az értékeknek megőrzése, és a tudásmegosztás áll. Szereti megmutatni, láttatni a történelmi ősök emberi oldalát, azt, hogy ők milyen gondolatok mentén építkeztek, fejlesztettek.

Híd a jövő felé

Ezekre az alapokra építkezve mindkét hölgy feladatának érzi, hogy hidat képezzen a jövő felé, hogy példamutatással motiválja a mai társadalmat, az embereket arra, hogy törekedjenek a környezetük, és a világ jobbítására. Ennek jegyében több jótékony célú gyűjtést is szerveztek már közösen. Meséltek például arról a jótékonysági aukcióról, amelyet a Budai Gyermekkórház Gyermek Epilepszia és Neurológiai Központ javára rendeztek. Az eseményen a Mónus József, többszörös világrekorder távlövő íjász által saját kezűleg, a török hódoltság idején, a végvári harcok során használt íjak mintájára készített, és a világbajnokságon használt, legendás belövő íj, a Széchenyi íj került kalapács alá a nemes cél érdekében.

Számtalan ilyen és hasonló személyes történetet osztottunk meg egymással, és a tartalmas beszélgetés után feltöltődve indultunk a délutánnak.

13. Női Klub októberben

Legközelebb október 15-én reggel 9.00 órakor találkozunk a 12. Női Klubon, ahol Dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, mindfulness oktató lesz a vendégünk. Máté érdeklődésének középpontjában – az éber tudatosság mellett – a pozitív pszichológia és a digitális wellness állnak, így a Klub beszélgetésen is ezekben az izgalmas témákban merülünk majd el.

 

Amennyiben Ön is a női vezetők táborát gazdagítja, cégének éves forgalma meghaladja a 100 millió forintot, és még nem csatlakozott hozzánk, várjuk Női Klubunkba, és koedukált üzleti rendezvényeinkre is.

Jöjjön el Ön is Mátéval beszélgetni október 15-én.

Legyen részese egy kötetlen találkozónak, ahol nemcsak a női vezetőket is érintő témákról beszélgetünk, hanem új üzleti kapcsolatokat is építhet!

Kérjük, érdeklődjön, regisztráljon itt: mvuk.hu/kapcsolat

REGISZTRÁCIÓ
Kérjük, jelezze érdeklődési szándékát az alábbi űrlap kitöltésével!
*
*
*
*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat
 Adatait harmadik félnek soha nem szolgáltatjuk ki!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
*
*
*