KÖSZÖNJÜK JELENTKEZÉSEITEKET, A RENDEZVÉNY MEGTELT!
TÖBB REGISZTRÁCIÓT SAJNOS NEM TUDUNK BEFOGADNI.
MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNJÜK!
Önmagunk és cégünk értékesítése, avagy hogyan mutasd be magad, hogy emlékezzenek Rád?
Olyan egyszerű a bemutatkozás. Miért kell ezzel egyáltalán foglalkozni? Teljesen jogosnak tűnik a felvetés! Elsőre. De, higgyétek el, hogy jó okunk van rá! Hiszen az emlékezetes bemutatkozásnak vannak tanulható mesterfogásai. Gondolkodtál már azon, hogy miként tűnhetsz ki egy üzleti rendezvényen vagy szakmai találkozón mindössze két percben? Az MVÜK Business Boost Cafén megmutatjuk, mitől lesz hatékony és hatásos a bemutatkozásod, amellyel aztán emlékezetessé válsz, és, – nem utolsó sorban – megfelelő minőségű és mennyiség kapcsolatra teszel szert. Ez alkalommal a gyakorlatiasságon lesz a fókusz, így közösen összerakjuk a felejthetetlen bemutatkozásokat. De ez csak az első lépés! Fontos, hogy ne csak bemutatkozzunk, hanem kapcsolatot építsünk ki azokkal, akik fontosak lehetnek számunkra. Café eseményünkön szakértőnk, Dr. Gyarmathy Miklós vezetésével megtanuljuk az is, hogyan tudunk jól kapcsolatokat kérni és adni, figyelembe véve mind a saját, mind mások szükségleteit.
- Melyek a legnagyobb kihívások a bemutatkozás terén?
- Milyen módon építsük fel a hatásos és figyelemfelkeltő bemutatkozásunkat?
- Hogyan pozícionáljuk magunkat?
- Melyek azok a rövid sztoryk, amelyek minket a legjobban jellemeznek?
- „Akciógomb” – Hogyan kérjünk kapcsolatot?
A nagy érdeklődésre való tekintettel februárra szervezett Café eseményünket megismételjük. Amennyiben olyan vezető vagy, aki szeretne a kommunikáció terén jelentősen fejlődjön és úgy érzed itt az idő, hogy kiaknázd a bemutatkozás és a storytelling erejét, itt a remek lehetőség, hogy csatlakozz hozzánk!
Témagazda: Dr. Gyarmathy Miklós – ügyvezető, FairDeal Solutions Kft
Házigazda: Gál Emese – üzletfejlesztési specialisták, MVÜK Zrt.
Időpont: 2024. március 8, 9:00 – 12:00
Helyszín: Rudas Bistro, 1013 Budapest, Döbrentei tér 9.
Részvételi díj: 6 500,- Ft + Áfa / fő
Maximális létszám: 25 fő
A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

