Hazai és regionális makrogazdasági áttekintés
Vendégünk Tardos Gergely igazgató, OTP Bank Elemzési Központ
Visszatérő vendégeink a színpadon hazai nagybankok képviselői. Ezúttal Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője osztja meg gondolatait a hazai és a régiós gazdasági kilátásokról. Előadásában a jelenlegi makrogazdasági trendek mögötti mozgatórugókat mutatja be: inflációs folyamatokat, a kamatkörnyezet változásait, a növekedés ütemét és a külső hatások – például az energiaárak és a geopolitikai kockázatok – szerepét. Szó lesz arról is, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a magyar gazdaságnak, és milyen lehetőségek nyílnak a közép-kelet-európai régióban. A résztvevők friss, adatokra épülő elemzést kapnak, amely nemcsak a jelen megértésében segít, hanem iránytűt ad a következő hónapok és évek üzleti döntéseihez is.
Tardos Gergely 2000-ben végzett a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, pénzügy és gazdaságpolitika szakokon. Ezt követően a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági, majd pénzpolitikai főosztályán dolgozott, szakterülete a vállalati szféra, a nemzetgazdaság külső adóssága és devizatartalék-politikája volt. 2004 végén csatlakozott az OTP Bank Elemzési Központjához, melynek munkáját 2009 óta vezeti, ez a csapat követi és jelzi előre a bankcsoport országainak makrogazdasági, kötvény- és devizapiaci folyamatait, a banki betét- és hitelpiacok, valamint Magyarország esetén az ingatlanpiac alakulását is.
Dress code: Business casual
Helyszín: Haris Park, 1022 Budapest, Marczibányi tér 6-7.
Kérjük, hogy a regisztráció megkönnyítése és a pontos kezdés érdekében szíveskedj 30 perccel a kezdő időpont előtt érkezni. Amennyiben a találkozó végéig nem tudsz maradni, úgy kérjük, hogy ezt legkésőbb a regisztrációkor jelezd nekünk!
A Haris Park rendezvényhelyszínen az alkalmankénti díj (mely magában foglalja a reggelit, a kávét illetve az italfogyasztást) 8.000 Ft + Áfa, az ebéd 10.000 Ft + Áfa, melyet rendezvény részvételi díj és közvetített szolgáltatás étel-ital jogcímen számlázunk ki a közöttünk fennálló szerződés szerint. Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy az MVÜK ÁSZF VII./6. pontja értelmében a részvétel lemondására a megrendezést megelőző nap 12 óráig van lehetőség, ezt követően a fenti catering díjak kerülnek felszámításra.


