Amit nem látunk, nem mérünk, azt nem tudjuk irányítani – terepi csapatok hatékony működtetése
A terepen dolgozó munkatársak irányítása egészen más kihívásokat jelent, mint egy irodai csapat vezetése. Minél több munkatárs, telephely, szolgáltatási terület és ügyféltípus kapcsolódik a működéshez, annál nehezebb átlátni, hogy mi történik valójában a napi operációban.
A Café során:
- valós, anonimizált esettanulmányokon keresztül mutatjuk be, hogyan tehető egy országos vagy több telephelyes terepi működés átláthatóbbá, tervezhetőbbé és mérhetőbbé.
- megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja az optimális működési modellt a csapat mérete, területi eloszlása, a feladatok jellege és sürgőssége, valamint az ügyfeleknek vállalt szolgáltatási szint.
- szó lesz a feladatok fogadásáról, priorizálásáról, kiosztásáról, az útvonalak és kapacitások tervezéséről, valamint a végrehajtás visszaméréséről.
- bemutatjuk, mely pontokon veszhet el a legtöbb idő és információ, illetve hogyan ismerhetők fel a működés rejtett szűk keresztmetszetei.
- külön foglalkozunk az SLA-k betartásával, a terv-tény eltérések értelmezésével és a vezetői döntésekhez szükséges mutatókkal.
A résztvevők gyakorlati szempontokat kapnak ahhoz is, hogy mikor elegendő a meglévő folyamatok újraszervezése, és mikor indokolt digitális támogatás vagy automatizálás bevezetése. A fókusz terepi működés fejlesztéséhez használható szemlélet, módszertan és tapasztalat átadásán lesz.
Regisztrálj időben, a létszám korlátozott.
Időpont: 2026. október 28. 14:00-17:00
Helyszín: Rudas Bisztró, 1013 Budapest, Döbrentei tér 9.
Létszám: minimum 6 fő, maximum 26 fő
Részvételi díj: 11.500 Ft + ÁFA / fő
Témagazda: Gál István igazgatósági tag Inepex Zrt.
MVÜK házigazda: Baranyai Mónika
Az esemény lemondására legkésőbb az esemény napját megelőzően két nappal 12:00 óráig van lehetőség. Ezután történő lemondás vagy meg nem jelenés esetén a részvételi díjat felszámítjuk.
Tájékoztatunk, hogy rendezvényünkön fénykép- és videófelvételek készülhetnek, melyeket közzéteszünk weboldalunkon, az appban, illetve közösségi média felületeinken (Facebook, Instagram, LinkedIn, Youtube).


