Bajnok, csapat, vezető
Vendégünk Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke
Madaras Norbert két olimpiai aranyérmet nyert a magyar férfi vízilabda‑válogatottal. Athén után és Pekingben is felállhatott a dobogó legfelső fokára, e mellett két világbajnoki címet is magának tudhat. Később klubszinten legendás szereplő volt az olaszországi Pro Reccóban, ahol négyszer nyerték meg a Bajnokok Ligáját és kilencszer az olasz bajnoki címet. Később a Ferencváros vízilabda‑szakosztályát vezette, majd 2022‑ben választották meg a Magyar Vízilabda Szövetség elnökévé, 2024 októberében újabb négy évre kapott bizalmat. Elnökként sikeresen stabilizálta a szövetség működését, bevezette a hosszú távú fejlesztési stratégiát (2024‑2032), és előmozdítja az infrastruktúra és utánpótlás fejlesztését, valamint a digitalizáció és AI‑alapú elemzések alkalmazását.
Ambíció, csapatjáték, csapatszerepek, generációváltás, motiváció, tehetségnevelés, versenytárselemzés, vezetőfejlesztés, AI, finanszírozás. Hosszan sorolhatnánk azokat a kifejezéseket, amelyek egyaránt jellemzőek az üzleti szférára és a versenysport világára. Októberben ezekről biztosan szó esik majd a színpadon, hiszen olyan világklasszis lesz a vendégünk, aki nem „csak” a medencében bizonyított, hanem az aktív pályafutásszakasz után a medence szélén és a tárgyalótermek mélyén is.
Gyere, tarts velünk, és hozd magaddal a kérdéseidet is!
Dress code: Business casual
Helyszín: Haris Park, 1022 Budapest, Marczibányi tér 6-7.
Kérjük, hogy a regisztráció megkönnyítése és a pontos kezdés érdekében szíveskedj 30 perccel a kezdő időpont előtt érkezni. Amennyiben a találkozó végéig nem tudsz maradni, úgy kérjük, hogy ezt legkésőbb a regisztrációkor jelezd nekünk!
# # #
A Haris Park rendezvényhelyszínen az alkalmankénti díj (mely magában foglalja a reggelit, a kávét illetve az italfogyasztást) 9.000 Ft + Áfa, melyet rendezvény részvételi díj jogcímen számlázunk ki a közöttünk fennálló szerződés szerint. Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy az MVÜK ÁSZF VII./6. pontja értelmében a részvétel lemondására a megrendezést megelőző nap 12 óráig van lehetőség, ezt követően a fenti catering díj kerül felszámításra.


