Események betöltése

Ez az esemény elmúlt.

onlyCEO – Vendégségben

Dátum & idő:

január 24 10:00 - 12:00

jelentkezés tagjelöltként

jelentkezés vendégként

jelentkezés tagként

Utódlásra felkészülni, avagy hogyan fogadjuk a második generációt?

A Vectra-Line tulajdonosai, Kárpáti Zsolt és felesége elindítottak egy utódlási folyamatot. Fiuk, Márk, már volt is egy onlyCEO programon. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy ebben a Vendégségbe elsősorban azokat hívjuk, akiket már foglalkoztat a tulajdonosi utódlás kérdése, bevonták, vagy azon gondolkodnak, hogy bevonják a munkába a következő generációt. Sőt, azt javaslom: jöjjenek együtt, hogy így beszélgethessünk erről a nagyon fontos kérdésről. Zsolt minderről így írt: „A feleségemmel azt a célt tűztünk ki, hogy 2030-ban az operatív irányításban már nem szeretnénk részt venni, tulajdonosként leszünk jelen a cég életében. Az elkövetkezendő 6 évet arra szánjuk, hogy Márk eldöntse, és mi alkalmasnak lássuk arra, hogy ügyvezetőként tud-e dolgozni a cégben vagy vegyünk fel egy ügyvezetőt. Ebben a 6 évben a saját tapasztalatainkra hagyatkozva, illetve tanácsadó bevonásával fogunk előkészülni az operatív munkából való kivonulásunkat.”  Gyertek és beszélgessünk “mellettem az utódom” mottóval a Kárpáti-család meghívására.

Témagazdák: Kárpáti Zsolt és Tímea – ügyvezető. Vectra-Line Plus Kft.

MVÜK házigazdák: Iglódi Csaba – senior leadership consultant, Your Way Consulting, társalapító és vezető, onlyCEO Klub, Merkler Edit – klubigazgató, onlyCEO Klub

Helyszín: VECTRA-LINE Plus Kft., 2146 Mogyoród, Szadai út 10

Parkolás: Parkolás: közterületen

Időpont: 2024.01.24. 10:00 – 12:00

Részvételi díj: 6 500 Ft + Áfa

Bizonyára hallottál már róla, hogy elindult az „MVÜK – értékes üzleti közösség” mobilalkalmazás, elsősorban azért, hogy megkönnyítsük az eligazodást a folyamatosan bővülő eseménykínálatunkban. Amennyiben már letöltötted eseményeinkre a visszajelzésedet elsősorban azon keresztül várjuk. Abban az esetben, ha még nem tetted volna meg, kérünk, hogy töltsd le az alkalmazást, és használd. Használatáról, a letöltésről itt tudsz tájékozódni.

A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

Részletek

Dátum:

január 24

Időpont:

10:00 - 12:00

Esemény kategória:

Szervező

VECTRA-LINE Plus Kft

Szadai út 10
Mogyoród, 2146