Események betöltése

Ez az esemény elmúlt.

MVÜK Női Vezetői Klub nagyesemény

Dátum & idő:

március 27 09:00 - 12:30

jelentkezés tagjelöltként

jelentkezés vendégként

jelentkezés tagként

KÖSZÖNJÜK JELENTKEZÉSEITEKET, A RENDEZVÉNY MEGTELT!
TÖBB REGISZTRÁCIÓT SAJNOS NEM TUDUNK BEFOGADNI.
MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNJÜK!

Felvállalni az esendőségünket is: játszmamentesen, őszintén, hitelesen vezetőként

Dintsér Andrea a Női vezetői Klub vezetőjének beszélgetőpartnere Németh Kornél, a Rossmann Magyarország ügyvezetője

„A vezető egyik első számú feladata, hogy önazonos legyen, példát mutasson, és hitelesen kommunikáljon is kifelé” – vallja Németh Kornél, a Rossmann Magyarország társügyvezetője, aki a március 27-i nagy Női Vezetői Klub eseményünkre érkezik beszélgetőpartnerünkként. Kornél hiszi, hogy a mai kor vezetője nő, vagy érzékeny férfi, és azt is, hogy akivel dolgunk van, azzal kereszteződnek akaratunkon kívül is az útjaink. Lehet, hogy azonos világlátással, együtt megyünk tovább az életünk egy szakaszán. De az is lehet, hogy „összeütközünk, konfliktusba kerülünk, intellektuálisan és érzelmileg kihívás elé állítjuk egymást”. Nem kell vezetőként sem mindig PC-nek lenni. Sőt! Tudatosan vállaljuk fel a belső hangunkat, azt, amiben hiszünk, a véleményünket és tartsuk is magunkat hozzá. A vállalaton belüli és kívüli személyes, valamint céges márkaépítése, számos munkahely jobbító intézkedéssel övezve meg is hozta az eredményét.

A Rossmann Magyarország 2022 óta, egyedüli nagyvállalatként birtokolja a Legjobb Munkahely címet. 2023-ban egy 20 milliárd forintos logisztikai beruházásba kezdtek Magyarországon. A projekt egy 6 milliárdos automatizált raktártechnológiai rendszert és egy 14 millárd forintos épület beruházást foglal magában. Kornél vezetőként természetesen eredményfókuszú is.

Csakhogy véleménye szerint nem mindegy, hogy amikor a teljesítményt középpontba tesszük, az „megdolgozott vagy megdolgozatlan energiából fakad”. Hogy érti ezt a sikeres üzletember? Kétségtelen, vezetésével a Rossmann nemcsak példát mutat a hiteles munkáltatói márka építés terén, de Kornél a személyes márkaépítés témakörében is sokak számára példakép. Beszélgessünk vele arról, hogy mitől lesz hiteles a munkáltatói márka, hogy hogyan tudja jól támogatni egy vezető a folyamatot a saját személyes márkája építésével. Szükség van-e arra, hogy a cégvezetők egyben influenszerként is működjenek? És miért gondolja úgy, hogy a mai kor vezetője nő, vagy érzékeny férfi? Tedd fel Te is a kérdéseidet Kornélnak, csatlakozz hozzánk március 27-én!

Miért lehet érdekes az Ön számára a részvétel?

A zártkörű MVÜK Női Vezetői Klub üzleti találkozóján kizárólag olyan cégek női vezetői, tulajdonosai vesznek részt, amely cégek legalább 100 millió forint éves nettó árbevétellel rendelkeznek.

  • Garantáltan női felsővezetővel vagy tulajdonossal fog találkozni.
  • A rendezvényt az MVÜK által kidolgozott speciális módszerrel rendezzük meg.
  • A szakmai beszélgetést üzletfejlesztő, kapcsolatépítő online kerekasztalbeszélgetések követik majd. Erre a részre is szeretettel várjuk vendégeinket.
Fontos tudnivalók:
  • A rendezvényre jelentkezők szegmentálása mérlegadatokkal igazolt árbevétel alapján történik.
  • A rendezvényen kizárólag felsővezetők és tulajdonosok képviselhetik cégüket, ezért sajnos még vis maior esetén sem tudunk lehetőséget biztosítani a helyettesítésre.

Bizonyára hallottál már róla, hogy elindult az „MVÜK – értékes üzleti közösség” mobilalkalmazás, elsősorban azért, hogy megkönnyítsük az eligazodást a folyamatosan bővülő eseménykínálatunkban. Amennyiben már letöltötted eseményeinkre a visszajelzésedet elsősorban azon keresztül várjuk. Abban az esetben, ha még nem tetted volna meg, kérünk, hogy töltsd le az alkalmazást, és használd. Használatáról, a letöltésről itt tudsz tájékozódni.

A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

Részletek

Dátum:

március 27

Időpont:

09:00 - 12:30

Esemény kategória:

Szervező

Marczibányi tér 6-7
Budapest, Budapest 1022 Hungary