MVÜK x Edionfund program – 2023-ban is

Az tavalyi év sikereire való tekintettel idén is folytatjuk tagjainkkal közösen az MVÜK x Edisonfund támogatói programunkat. Január 10-én inspirációs színpadunkon Iglódi Csaba az onlyCEO Klub társalapítója és vezetője a 2023 évre kiválasztott szervezetek vezetőit hívta bemutatkozásra,  és egyúttal leleplezésre került egy újabb színpompás Igazgyöngy alkotás is.  Támogatói programunkkal célunk továbbra is, hogy jógyakorlatként szolgáljunk más üzleti szereplők számára is. Hagyományt és folytonosságot teremtsünk és Veletek együtt tegyünk egy jó ügyért azáltal, hogy a támogatott szervezeteket alapvető működési forráshoz juttatjuk, így ők a szakmai munkájukra tudnak koncentrálni és ezáltal megsokszorozzák hatásukat. A támogatói programról bővebben itt olvashatsz.

2023 évre a segítségetekkel a Bridge Budapest Egyesület által életre hívott Edisonplatform mellé három további támogatandó szervezetet választottunk ki, akiket az MVÜK x Edisonfund támogatói program keretében felkarolunk. Az adományprogram valamennyiük számára egyenként 2,5 millió forintos támogatást fog biztosítani.

  • Amigos a Gyerekekért Alapítvány: tanuláson, kreatív foglalkozásokon keresztül fejlesztenek főleg beteg gyermekeket.
  • Bagázs Egyesület: bagi és környékbeli roma gyerekek és szüleik fejlesztéséért, érettségiig való eljuttatásáért dolgoznak.
  • Szabó Szabolcs Alapítvány: a hazai természettudományos oktatás magas színvonalának visszaállításán dolgoznak, hogy hogy legyen elég és jó orvos, mérnök, tanár, egyéb természettudományos szakember.
 
A nyitónapon az első puzzle is gazdára talált – a tavalyi év hagyományát folytatva – Iglódi Csaba személyében, akinek példáját számos tagunk is követte! Köszönjük az együttműködést! Fantasztikus érzés látni, hogy  ismét együtt teszünk egy jó ügyért!
 
Folyamatos elköteleződésünk szimbóluma a most debütáló Edisonfund katalógus, amelyben a programot legalább 2 puzzle árával (200.00 0 Ft)támogató cégek speciális, izgalmas ajánlataival találkozhattok. Keressétek fel a  https://mvuk.hu/edisonfund-katalogus/ oldalt és éljetek a lehetőségekkel. Amennyiben szeretnétek a katalógus ajánlatai közé bekerülni, kérlek jelezzétek az edisonfund@mvuk.hu e-mail címen.
 
További történetekért, az MVÜK tagságával kapcsolatos friss és aktuális hírekért kövess minket Facebook és LinkedIn oldalainkon! Eseményeinket itt találod!