Vecsei Miklós a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
A szegénység ügye nem a szegények ügye.
Sokan akarunk segíteni, tenni azért, hogy a kevésbé szerencsések is lehetőséget kapjanak az élettől. Nem mindegy azonban, hogyan tudunk jól segíti: úgy, hogy oda és akkor jusson, ahol és amikor a legnagyobb szükség van rá. A Vecsei Miklós által vezetett program a fogantatástól a foglalkoztatásig tart, s a legnagyobb szegénységben élők helyzetét hivatott jobbá tenni. Miklós nem mellesleg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat általános alelnöke és a felzárkózásért felelős miniszteri biztos, a Tarnabodon indított jelenlét program vezetője. Volt szerencsém őt már többször meghallgatni, s olykor beszélgetni is vele, ezért bátran állíthatom, hogy e program után másképp fogtok nézni kicsit a világra, és – ha lehet – méginkább tenni azért, hogy minél többünk számára legyen egy kicsivel kényelmesebb.
Időpont: 2022.12.06. Összevont Csoportrendezvény
Házigazda: Iglódi Csaba, az onlyCEO Klub társalapítója, vezetője