Kende Gábor – társalapító, gazdasági igazgató, Kende Gastro Zrt.
TAKE IT EASY! – Vásárlás pénztár és sorbanállás nélkül? – avagy a kiskereskedelem jövője az automatizálás. Különleges Café eseményünkön egy olyan technológiát, mutatunk be Nektek, amelyet három évvel ezelőtt az Amazon hívott életre. Azóta számos mesterséges intelligencián alapuló, eladó nélküli bolt nyílt szerte a világon, nemrég azonban Magyarország, és talán a világ első automatizált kávézója-bisztrója nyílt meg a Váci úti Agorában: a TAKE IT EASY! Ide kalauzolunk el most Benneteket! Bevásárlás akár pár perc alatt egy pénztármentes üzletben, sorbanállás nélkül, simán kisétálva a boltból a megvásárolt termékekkel? Egészen hihetetlenül hangzik, pedig lehetséges! A koronavírus számos megszorító intézkedést hozott a kiskereskedelemben, sőt megváltoztatta vásárlási szokásainkat is – a gyors, készpénzmentes vásárlásnak talán soha nem volt ekkora jelentősége, mint napjainkban. A Kende Gastro Zrt. pénztármentes, teljesen automata üzletei éppen erre kínálnak megoldást, páratlan vásárlási élményt nyújtva ezzel a vásárlóknak. Ezekben nincs szükség pénztárosra, hiszen kamerákkal követik nyomon a vásárlás folyamatát és ugyanígy azonosítják be a polcról levett termékeket. További előny, hogy az üzletek a nap 24 órájában üzemeltethetők. A technológiának köszönhetően bármilyen már működő üzlet kasszamentessé alakítható át, de újak kiépítésére is alkalmas, sőt teljesen automatizált konténershopok is elérhetőek. A hagyományos boltok, közértek, shopok mellett számos egyéb felhasználási lehetőséget is kínál a rendszer stadionokban, szállodákban.
- Hogyan növelhető ezzel a technológiával a vásárlói élmény?
- Hogyan optimalizálható az értékesítés?
- Milyen üzemeltetési költségeket tudunk csökkenten a pénztérmentes bolt üzemeltetésével?
- Megoldás lehet ez a technológia a leltározás és a készletgazdálkodás során megállapított hiányok csökkentésére?
- Milyen adatokat, elemzéseket biztosít a rendszer a vásárlókról, a vásárlói szokásokról?
- Növelhető a forgalmunk, ha pénztármentes technológiát alkalmazunk?
Új korszakába léphet a kiskereskedelem. Pénztármentes technológiát és néhány saját boltot is telepít hamarosan Magyarországra és számos környező országba a Kende Gastro. Néhány hete jelentették be, hogy megszületett azt ezt lehetővé tevő kizárólagos együttműködésre vonatkozó megállapodás a technológiát kifejlesztő és birtokló amerikai start up-pal. Elsőként egy fővárosi kávézóban próbálhatjuk ki ezt a szolgáltatást, de sajtóhírek szerint jelentős az érdeklődés nagyvállalatok, kereskedelmi cégek és szabadidős rendezvényhelyszínek felől is. Adódik a kérdés: honnan érkezett az inspiráció, milyen nemzetközi tapasztalatokra támaszkodhatnak, s miből ered a megvalósításba vetett hit. Miért gondolják/gondolhatjuk, hogy a kereskedelem egy új forradalmát hozhatja el ha – szó szerint – az arcunkkal fizethetünk a kiválasztott árukért? Milyen lehetőségek előtt áll és miféle buktatókon kell keresztülverekednie magát annak, aki úttörőként vág bele egy ilyen fejlesztésbe? A válaszokat Kende Gábortól, a Kende Gastro társalapítója és gazdasági igazgatója adja meg nekünk.
Időpont: 2021.04.30. 5Mrd+/1Mrd+ Csoportrendezvény
Beszélgetőpartner: Iglódi Csaba, senior leadership consultant, Your Way Consulting