Óriás vállalat – óriás feladatkör – óriás felelősség.
A Menedzserek Országos Szövetsége Év Managere díjának kitüntetettje volt 2014-ben, amely díjat 1995 óta, 25 év alatt rajta kívül csak 1 hölgy kapott meg. Folyamatosan viszi előre a lendület, a jobbítani vágyás. Belső hajtóerejének megfelelően az élet is hozza elé a lehetőségeket, amelyekkel ő bölcsen, mérlegelve, saját magát felvállalva él. Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, az Adhesive Technologies üzletág igazgatója vendégünkként elmeséli majd azt is, hogy a „miért pont én?” kérdéstől milyen rögös út vezetett addig, mennyi kihívással, sztereotípiával és értetlenséggel kellett szembenéznie, amíg eljutott odáig, hogy ma már a „miért is ne én?” formában ötlik fel benne hasonló helyzetben ugyanaz a kérdés. Meglátása szerint sokkal több nőnek kellene felvállalni tehetsége szerint vezetői pozíciót, mert ez elégedettséget, ahogy ő mondja „ön-elismerést”, nagyobb teret és rugalmasságot hozhat az életünkbe. Hallgassuk meg együtt egy nagyvállalat női felsővezetőjének gondolatait arról, hogy hogyan váljunk hiteles vezetővé, hogy az önmagunka és a cégünkbe vetett hit, és a lojalitás hogyan térül meg hosszú távon, és hogy miért vált vonzóvá „henkelesnek lenni” ma a magyar piacon.
Időpont: 2021.04.13. Női Vezetői Klub
Beszélgetőpartner: Dintsér Andrea – ügyvezető, YourStory.hu