A mesterséges intelligencia emberi arca
Merkler Edit az onlyCEO Klub klubigazgatójának beszélgetőpartnere Dr. Tóth Ágnes, a PROHUMAN Zrt. vezérigazgatója és MI tanácsadó
Hogyan navigáljam a mesterséges intelligencia integrációját nagyvállalati környezetben vezetőként, ha úgy érzem az MI túlnő rajtam? – ha benned is megfogalmazódott már ez a kérdés, akkor mindenképpen köztünk a helyed Dr. Tóth Ágnes előadásán. Ágnes a Budapesti Metropolitan Egyetem korábbi elnök-vezérigazgatója, MI tanácsadó beszél nekünk a MI bevezetés támogatásának tapasztalatairól, annak emberi oldaláról.
Miért most tört be a generatív MI a világunkba? Valóban szinte minden folyamat kiváltható lesz MI-vel? Átvehetik a gépek az irányítást az ember felett? Mit tehet a vállalat vezetője; hogyan biztosítsa az alkalmazkodást a legújabb technológiához, megőrizve a munkatársak biztonságérzetét? Ezekkel a mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseket kivétel nélkül érinteni fogja.
Mindemellett segít felvértezni azokkal a taktikákkal, amelyekkel magabiztosan irányíthatod ezt a folyamatot is a vállalatnál. S hogy melyek ezek? Ágnes válasza röviden itt, hosszabban majd az MVÜK színpadán: „1. Szervezeti érettséget kell építeni. 2. Nem tudsz a legnagyobb hatású fejlesztéssel indulni (elmondom mivel érdemes). 3. Az ember a kulcstényező, nemcsak a bevezetés során, de hosszútávon is.”
Helyszín: Haris Park, 1022 Budapest, Marczibányi tér 6-7.
Miért lehet érdekes az Ön számára a részvétel?
Az MVÜK “5Mrd+ / 1Mrd+ csoportrendezvényén” Partnereink és Vendégeink – egy különleges módszertannak köszönhetően – nem csak hozzájuk hasonló méretű cégekkel találkoznak, hanem nagyvállalatok- és multinacionális cégek vezetőivel is. A találkozó egyedisége, hogy közösségünk 1Mrd+ és 5Mrd+-os tagjai egyaránt képviseltetik magukat a rendezvényen.
- Legalább 50 vezető vesz részt a rendezvényen.
- A rendezvényt az MVÜK által kidolgozott speciális módszerrel rendezzük meg.
- A szakmai beszélgetést üzletfejlesztő, kapcsolatépítő kerekasztalbeszélgetések követik majd.
- Stratégiai partnereket találhat.
- És végül, de nem utolsó sorban: új ügyfelekre tehet szert.
Fontos tudnivalók:
- A rendezvényre jelentkezők szegmentálása mérlegadatokkal igazolt árbevétel alapján történik.
- A rendezvényen kizárólag felsővezetők és tulajdonosok képviselhetik cégüket, ezért sajnos még vis maior esetén sem tudunk lehetőséget biztosítani a helyettesítésre.
Bizonyára hallottál már róla, hogy elindult az „MVÜK – értékes üzleti közösség” mobilalkalmazás, elsősorban azért, hogy megkönnyítsük az eligazodást a folyamatosan bővülő eseménykínálatunkban. Amennyiben már letöltötted eseményeinkre a visszajelzésedet elsősorban azon keresztül várjuk. Abban az esetben, ha még nem tetted volna meg, kérünk, hogy töltsd le az alkalmazást, és használd. Használatáról, a letöltésről itt tudsz tájékozódni.
Helyszín: Haris Park / MS Teams
A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

