Események betöltése

Ez az esemény elmúlt.

MVÜK 400/100+ Csoportrendezvény

Dátum & idő:

április 9 09:00 - 12:30

jelentkezés tagjelöltként

jelentkezés vendégként

jelentkezés tagként

Emberszemlélet – Gazsi Zoltán könyvének ősbemutatója.

Iglódi Csaba az onlyCEO Klub társalapítójának, vezetőjének beszélgetőpartnere Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója, az Emberszemlélet című könyv szerzője

Gazsi Zolit – nem áll rá a szám a Zoltánra, nézzétek el nekem – nem kell bemutatni a közösségünkben. Tagként is megfordult közöttünk, a színpadunkon is sokszor állt. Sokan emlékezhetnek arra, hogy sok évvel ezelőtt éppen nálunk beszélt arról nyilvánosan: egy rutinvizsgálat során kóros elváltozást találtak nála. Példaadó harcba kezdett és közben az inspiráló emberek egyik legfontosabbjává vált. Követői a social médiában, a zsűrik, amelyek számos elismeréssel díjazták és a legkülönfélébb személyek és közönség szeretete egyszerre bizonyíték erre. Tavaly a fejembe vettem, hogy írjon egy könyvet, foglalja össze benne mindazt, amit már elmondott, s azt is, amit még nem. Igent mondott és most örömmel jelentem, hogy a könyv elkészült – címe a szinopszis címe is egyben -, és Zoli elsőként az MVÜK egymásra és a világra kíváncsi közönsége előtt mutatja majd be.

Természetesen lehetőséget teremtünk arra, hogy a helyszínen megvásárolhassátok a kötetet, és Gazsi Zoli biztosan ajánlást is ír mindegyikbe.

Miért lehet érdekes az Ön számára a részvétel?

Ezúton szeretettel meghívunk az MVÜK 400M+/100M+ csoportrendezvényre, a Haris Parkban és Microsoft Teams Online platformon tartunk. Az MVÜK csoport találkozó rendezvényén Partnereink és Vendégeink – egy különleges módszertannak köszönhetően – hozzájuk hasonló méretű cégekkel találkoznak.

Vezetői kapcsolatépítés, üzletszerzés és tapasztalatcsere állnak augusztusi 10-i hibrid csoportrendezvényünk fókuszában. Kérlek jelezd, hogy részt veszel-e a rendezvényen. A találkozónkat a megszokott kis asztalos beszélgetések keretében tartjuk.

  • Legalább 50 vezető vesz részt a rendezvényen.
  • A rendezvényt az MVÜK által kidolgozott speciális módszerrel rendezzük meg.
  • A szakmai beszélgetést üzletfejlesztő, kapcsolatépítő online kerekasztalbeszélgetések követik majd.
  • Stratégiai partnereket találhat.
  • És végül, de nem utolsó sorban: új ügyfelekre tehet szert.
Fontos tudnivalók:
  • A rendezvényre jelentkezők szegmentálása mérlegadatokkal igazolt árbevétel alapján történik.
  • A rendezvényen kizárólag felsővezetők és tulajdonosok képviselhetik cégüket, ezért sajnos még vis maior esetén sem tudunk lehetőséget biztosítani a helyettesítésre.

Helyszín:HillSide Offices, 1023 Budapest, Alkotás u. 55-61.

Bizonyára hallottál már róla, hogy elindult az „MVÜK – értékes üzleti közösség” mobilalkalmazás, elsősorban azért, hogy megkönnyítsük az eligazodást a folyamatosan bővülő eseménykínálatunkban. Amennyiben már letöltötted eseményeinkre a visszajelzésedet elsősorban azon keresztül várjuk. Abban az esetben, ha még nem tetted volna meg, kérünk, hogy töltsd le az alkalmazást, és használd. Használatáról, a letöltésről itt tudsz tájékozódni.

A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

Részletek

Dátum:

április 9

Időpont:

09:00 - 12:30

Esemény kategória:

Szervező

HillSide Offices

Alkotás u. 55-61.
Budapest, 1123