Fábián László – Olimpiai bajnok, a MOB sportigazgatója

Az érdekelti körök menedzsmentje és sportszakmai fejlődés, avagy a MOB stratégiája az olimpia tükrében. Sportvezetőként hisz a jelenlegi hazai sportstratégia sikerében, amely nem csak sportszakmai fejlődést céloz meg. A főbb érdekelti körökkel – azaz a tagsággal, a szövetségekkel, az állami sportirányítással, a médiával és a szponzorokkal, illetve a MOB nemzetközi kapcsolatrendszerével – felépített együttműködés terén is javulást érnek el. Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó, hatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok – és sorolhatnánk még az érdemeit – sportvezető, 1996-tól a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, 2013-tól pedig a MOB sportigazgatója. Gyorsulva fejlődő világunkban saját sportága is folyamatosan változik: hogy csak egy irányt említsünk, a „rapid öttusa” kérdése terítékre került már évekkel ezelőtt. A nézettség-látvány-költségek háromszögében szólhatnak-e másról a sportágak, mint az eddigi tradicionális értékek? Hogyan értékeli a MOB és bővebben a sportvilág Magyarország olimpiai részvételét? A japánok közel 60%-a még tavasszal is lefújta volna a tokiói nyári olimpiát – látták-e, érezték-e ennek nyomait? Hogy lehetett így szívvel-lélekkel beleállni a felkészülésbe, a versenyekbe? A sportéletben betöltött vezetőszerepe mellett négy gyermek édesapjaként László aktívan részt vesz a Szent Királyi Tehetségprogramban is, amelynek célja, hogy a támogatással a jövő reménységeit közelebb hozza álmaik eléréséhez, hosszú távon pedig tovább gyarapítsa Magyarország olimpiai aranyérmeinek számát. Miért tartja a tehetséggondozást szívügyének?

Időpont: 2021.08.12., MVÜK 400/100+Csoportrendezvény

Házigazda: Iglódi Csaba – senior leadership consultant, Your Way Consulting