Süssön ránk a nap életünk B oldalán is!
Amint megpróbáljuk az életrajzunkat összeállítani, vagy a LinkedIn profilunkat elkészíteni, frissíteni 40+-osan, többnyire rájövünk, hogy igen nehéz két-három oldalra, vagy az online platformok esetén néhány bekezdésre tömöríteni az éltutunkat még ha szűkszavúan, lényegre törően fogalmazunk is. Annyi mindent megtapasztalunk már addigra, annyi pozíciót töltünk be, annyi projektet vezetünk, hogy nem győzzük sorolni őket. Optimális esetben még életünknek ebben a szakaszában is mosolyogva tudunk felkelni reggel, tettvággyal, alkotásra készen tudjuk kezdeni a napjainkat. Azonban a munkaerőpiac nem minden esetben támogat abban minket, hogy a bennünk égő tűz hasznosulhasson.
A saját tapasztalatom, hogy a multinacionális világból vezetőként – vagyis általában életünk lemezének B oldalán – kikerülve néha bizony nehéz hasonló szintű, komplexitású pozíciót találni. Egyrészt mert korlátos ezeknek a helyeknek a száma, másrészt, mert a cégek sokszor saját munkatársakat léptetnek elő, harmadrészt pedig a 40 évet betöltött, állásra jelentkező szakemberek ritkán kerülnek be a potenciális új alkalmazottak listáira, még az interjúkig sem jutnak el. Hasonló helyzetben levő vezetőnőktől olyan történeteket is hallottam, hogy 2-3 évig is eltartott, mire el tudtak helyezkedni és sokszor az – akár többszáz helyre – elküldött pályázatukat még válaszra sem méltatták. Az is gyakori, hogy a széleskörű és elmélyült tudásra alapozva a pályáztató vállalat kidolgozott stratégiát, projekttervet kér a jelentkezőtől, majd egy rövid levélben indoklás nélkül közli, hogy nem őt választották. De persze a szellemi produktumot elteszik.
Akadnak azért technikák, amelyeket ilyen helyzetben javasolnak az állásportálokon meghirdetett jelentkezési lehetőségek megpályázásán túl. Ilyen például az üzleti kapcsolatépítés, az aktív jelenlét konferenciákon, szakmai fórumokon, ahol tovább bővíthető az az ismeretségi kör, akiktől támogatást tudunk kérni az elhelyezkedéshez. Ekkorra már többnyire erősebb az önismeretünk, az önbizalmunk, az önbecsülésünk – ha azonban mégis azt érezzük, hogy segíthet, érdemes ezek fejlesztésén is dolgoznunk. Az IT tudásunk frissítéséről már nem is beszélve.
Persze, ha egy szektor tradicionálisan inkább a fiatal szakemberekre fókuszál, akkor ezekkel a praktikákkal is nehéz áttörni az üvegfalakat. Mégis vagyunk szépszámmal, akik 40 éves korunk után kezdtünk egy új, sikeresnek bizonyult karrier építésébe, akik elűztük az árnyat vető felhőket életünk B oldalának napütése elől.
Süssön ránk a nap sokáig, jó olvasást,
Andrea
Hogyan tehetjük napossá életünk B oldalát? És milyen árnyékok vetülhetnek rá?
Vezetői háttérbeszélgetés az MVÜK Női Vezetői Klub Brunch-on
A decemberi Női Vezetői Klub Brunch eseményén Jakupcsek Gabriella, újságíró, műsorvezető, tanárral nemcsak a pódiumon beszélgetett Lakatos Zsófia, az Emerald PR ügynökség tulajdonos ügyvezetője, de a vezetői háttérbeszélgetés folyamán is „A napos B oldal” című könyvének apropóján. Az eszmecseréhez öt további vezetőnő is csatlakozott arra fókuszálva, hogy mit látunk a 40+-os korosztály, főleg a nők foglalkoztatásával kapcsolatban a munkaerőpiacon. Rengeteg saját élményt, történetet osztottak meg a kerekasztal résztvevői:
- Jakupcsek Gabriella, újságíró, műsorvezető, tanár,
- Oláh Ágnes, Marketing manager, Veolia,
- Laknerfi-Korin Katalin, Kereskedelmi igazgató, Zwack Unicum Nyrt.,
- Antal Erzsébet, ügyvezető, PROFIRENT Gépkölcsönző Kft.,
- Éder Zsuzsanna, digitális értékesítési vezető, Central Média Csoport,
- Cseresnyés Dóra, ügyvezető, Sigma Software Kft.,
- és Lakatos Zsófia, tulajdonos-ügyvezető, Emerald PR.
Jakupcsek Gabriella, újságíró, műsorvezető, tanár a média világában, gyakorlatilag 35 éve mindig férfias közegben dolgozott. Így mesélt erről: „Művészettörténet, általános nyelvészet szakon végeztem az egyetemen. Három hónapot dolgoztam egy múzeumban, majd elmenekültem onnan. Aztán Franciaországba utaztam egy ösztöndíjjal. A rendszerváltás idején Hankiss Elemér visszahívott Magyarországra. Akkor kezdtem el televíziózni, ami ezelőtt soha fel sem merült bennem. Egyáltalán nem is érdekelt ez a terület, csak pénzt akartam keresni az egyetemi éveim alatt, mint ügyelő, vagy asszisztens. Annak a generációnak a tagjai, akik akkor külföldre mehettek, azok a médiavilág meghatározó személyiségeivé váltak. Hogy csak néhányat említsek: Frei Tamás, Kereszty Gábor, Sváby András és Radnai Péter. Jókor voltunk jó helyen. Az én édesanyám azt mondta akkor nekem, hogy: ’Márpedig külföldre kell menni, mert végre kinyitották a kapukat.’ A jó időzítés mellett persze az is fontos, hogy hol kezdjük a karrierünket. Én szuper helyen kezdtem, rengeteg mindent tanulhattam, megcsinálhattam.
Mindig férfias világban dolgoztam, ahol a nők tulajdonképpen kiszolgáló személyzetként működtek. Ezt nyugodtan ki lehet mondani. Igazán meghatározó női reprezentáns vagy vezető kevés van a televíziózásban. Most annyiban még nehezült a helyzetünk, hogy azokat a típusú műsorokat, ahol igazi tartalmat kell gyártani, a férfiak teljes mértékig átvették. Egyrészről a politika teljesen leuralta a televíziót. Az ilyen témájú műsorokban elvétve látunk, a szórakoztató műfajban viszont találunk nőket. A kvízjátékokban ismételten visszaugrottunk a 40 évvel ezelőtti szintre. Ahol értelmiségi munkát kell végezni, ott ma férfiak töltik be a pozíciókat a médiában. Ott, ahol cukinak, kedvesnek és csinosnak kell lenni, ott a nőkre nagy szükség van. Néhány évig. Addig, ameddig a vágy tárgya vagy, hiszen ez egy vizuális műfaj. Tíz évente talán egy nő tudja ezt az üvegfalat áttörni. Nagyjából ez a szám reprezentálja az én korosztályomat a mi szakmánkban. A szociális elvárások, a sztereotípiák miatt van így többek között. Illetve az irányíthatóság kulcskérdés, és ez nem feminista lózung, ezek tények. Amikor csak alkalmam adódik, szembesítem a hallgatóságot azzal, hogy az nem oké, hogy az én korosztályom teljesen eltűnt a képernyőkről. És amikor az én korosztályomról beszélek, az a nálam tíz évvel fiatalabbakat is jelenti, például Krizsó Szilviát is. Egy komoly generáció nem kap lehetőséget, nincs jelen.
Pedig pont a mi korcsoportunk nézi a TV-t. A fiatalok kevesebb időt töltenek ezzel. Emma lányom úgy megy át a nappalin, hogy nem tudja, hogy bekapcsoltam a televíziót. A vidéki Magyarország viszont tévézik. A működő családokban a szülők befolyása erős a gyermekre. Ezt látom, amikor vidéken több a harmincas az előadásaimon, mint az ötvenes, meg a hatvanas. Tudjátok miért? Azért, mert ők rajtam nőttek fel. Otthon minden nap engem néztek-néznek a szülők. Így ők tudják, hogy ki vagyok, vagyis számomra megnyílt egy teljesen új generáció. Először nem értettem, hogy ők honnan ismernek engem. Aztán rájöttem azokból a visszajelzésekből, amiket kaptam: „az anyukám mindig téged néz”, „a tévé be van kapcsolva naphosszat és sokszor látlak”.
Oláh Ágnes, a Veolia Energia Magyarország marketingvezetője. A Veolia francia hátterű cégként több mint 80 országban működik. Magyarországon az energetika a legerősebb üzletáguk, de egy kisebb víz és hulladék üzletággal is rendelkeznek. Ágnes 5 éve tölti be a marketingvezetői pozíciót. Előtte a cégcsoport egyik leányvállalatánál, Pécsett dolgozott az erőműben, a vezérigazgató mellett.
„Nem kereskedelmi marketinggel foglalkozom, hiszen a villamosenergiát, a távhőt nem a polcról vesszük le. Sokan nem is választhatnak, hogy honnan szerzik be, csak egy meghatározott helyről kaphatják, onnan jön be a konnektoron, a radiátoron keresztül. Elsősorban a PR és a brandépítés a területem, illetve a HR-rel közösen, vagy néha nélkülük CSR (Corporate Social Responsibility) programokat is szervezek. Ezzel kapcsolatban hadd dicsekedjek: két CSR díjat is bezsebeltünk az idén. Az első a CSR Hungary Award a Felelős Vállalat Kategóriában, “Közös Ügyek, Közös Célok” címmel. A másik pedig az Art is Business Egyesület díja a vállalati kategóriában. Ez egy gyönyörű projekt, amelynek keretén belül állami gondozott gyermekeknek művészet terápián keresztül hosszútávú tehetséggondozást ajánlunk, amelyben kortárs magyar művészek tartják a foglalkozásokat. Most zárult az évad. Két hete zajlott a gyermekek alkotásait meghirdető aukció. Több mint kétmillió forintot tudtunk gyűjteni a számlájukra, amelyet a céljaik megvalósítására tudnak felhasználni.”
A könyv címére reflektálva, Ágnes elmesélte, hogy: „Megéltem, van élet a 40 éves kor után. Pont ennyi idős voltam, amikor bedőlt az első karrierem. Anno angol-francia szakos tanárként végeztem, és az egyetemen kaptam már fiatalon lehetőséget egyetemi szaknyelv oktatóként a tolmács-fordító képzésben. A 2007-es felsőoktatási reform szele azonban elfújta a tanszékemet. Találnom kellett új területet, ahol hasznosan eltöltöm a maradék aktív 30 évemet. Így ugrottam fejest egy teljesen más területbe. A helyi erőműben tulajdonosváltás történt. Francia vezérigazgató érkezett a cég élére, ezért kerestek egy olyan szakértőt, aki támogatja őt. Ott kaptam lehetőséget. Energetikai cég, hőerőmű lévén csak elvétve, bizonyos területeken találtam ott nőket. A műszaki fókuszterületeken zömmel férfiak dolgoztak. Számomra óriási újdonság, váltás volt ez, mert az oktatásban a nők vannak többségben. Viszont bebizonyítottam magamnak, hogy 40 évesen is elindítható egy teljesen új karrier.
Ebben a számomra furcsa közegben számos előítélettel szembesültem. Mivel félig adminisztratív munkakört töltöttem be, többen azt várták tőlem, hogy kávét főzzek. Amikor először mertem mondani az egyik kollégának, hogy ne haragudjon, de határidős feladatom van, a vezérigazgatónak be kell fejeznem egy fordítást, most nem főzök neki kávét, akkor konkrétan megsértődött. Pedig számos asszisztens és titkárnő vett minket körül. Később egy terepgyakorlat során tolmácsoltam neki egy bánya rekultiváció kapcsán. Őszinte megdöbbenést láttam az arcán és elnézést kért, mondván, hogy: „ja maga ilyet is tud?!”. Már persze nem emlékezett a kávés sztorira, de látszott és meg is említette, hogy feljebb helyezett a saját ranglétráján. Ilyennel még korábban nem találkoztam, igazán megdöbbentett ez a fajta hozzáállás.
Utána, már 50+-os voltam, amikor fölkértek rá, hogy költözzek Budapestre és vegyem át a marketinget. Ez nyilván egy újabb óriási változást hozott az életembe. Ezt a pozíciót töltöm be 5. éve, úgy tűnik, hogy jól. Persze folyamatosan tanulok. Itt már máshogy léptem be az ajtón 50 évesen, mint 40 évesen annál a másik pozíciónál. És ismét egy teljesen más világba csöppentem. Az eredeti szakmámban a szüleim nyomában jártam. Akinek ismert, sikeres, a szakmájukban elismert szülei vannak, tudják, hogy az ilyen felmenők csemetéi többnyire megtapasztalják azt a visszajelzést, hogy csak a szüleik okán kapnak meg egy pozíciót. Ezt én is megéltem az egyetemen. Nehéz volt az önértékelésemet a valós szinten tartani, meglátni a saját értékeimet. Itt, az új közegben már nem ismerték a szüleimet. Senki nem tudta, hogy az édesapám és az édesanyám híres nyelvészek, akik publikáltak, konferenciákra jártak előadni. Először éreztem azt, hogy önmagamért becsülnek meg. Lehet, hogy mégis tudok valamit?! Elismerték a munkámat, sikerre vittem a projekteket. Olyannyira, hogy utána újra előléptettek. Ez megerősítés volt számomra.
Bizonytalan emberként sokat emésztem magam azon, hogy ki mit gondol rólam. Ez még nagymamai berögződés, tudjátok, a “mit mondanak majd a szomszédok?” kérdés. Most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel. Ha én folyamatosan arra hallgatok, hogy az emberek mihez mit szólnak, akkor mindenkinek meg kell felelnem. Ez képtelenség. Ráadásul nem tudom az igazi valómat megmutatni. És sosem tudhatom, hogy egy-egy visszajelzés mennyire őszinte, segítő szándékú, vagy épp féltékenységből született. Azt látom, hogy ez utóbbiban sajnos a nők kiválóak. Küzdök azért, hogy a nőket elismerjék, és azért is, hogy támogassuk egymást. Mindig lesznek, akik nem fognak szeretni. Ezt nagyon nehéz elfogadni, de egy ponton túl el kell, mert ha el akarjuk érni a céljainkat, akkor menni kell előre.
Én ezt csinálom. Későn ébredtem erre rá, de hiszem, hogy sosincs késő. Most a saját utamat járom. Gabi említette, hogy elenged embereket maga mellől. Én is ezt teszem: akiről úgy érzem, hogy nem úgy fordul felém, ahogy az nekem jó, az ne legyen az életem része. Nincs időm, energiám arra, hogy meggyőzzem őt, és már nem is akarom.
Még egy fontos dolgot említenék meg: ha határozott nő az ember és ambiciózusan megy előre, akkor jól működő párkapcsolatot elképesztő nehéz találni és megtartani. Engem pont azért hagyott el a férjem, amiért elvett feleségül. Tetszett neki, hogy erős vagyok, hogy teszem a dolgom. Aztán ugyanezért hagyott el. Rájött, hogy ahhoz, hogy tartsa velem a tempót neki is fejlődni kell. Megtapasztaltam, hogy sok esetben megijednek a férfiak, ha egy olyan nővel állnak szemben, akinek saját véleménye van, és nem az a vágya, hogy otthon mosson, főzzön, takarítson. Megcsinálom azt is, de nem ez az életem célja, hanem hogy a munkámban, vezetőként is értéket teremtsek.
Laknerfi-Korin Katalin, a Zwack Unicum kereskedelmi vezetője multinacionális környezetben vált vezetővé: a Sparnál és az Unilevernél. Majd egy „kis magyar cégnél” folytatta a karrierjét: a Zwacknál. Itt dolgozik 26 éve, az értékesítési vonalat vezeti. Minden, ami ma kiskereskedelem Magyarországon a felelősségi körébe tartozik: az értékesítés mellett a trade marketing, a bolti kommunikáció, megjelenítés. A céges forecastingot és az ügyfélszolgálatot is ő vezeti, ami kifejezetten erős segítség a munkájában.
„Imádom, amit csinálok. Ezt a 26 év is bizonyítja is, vagyis, hogy kitartok a cégnél és az embereim mellett. Nálunk a fluktuáció ritkán említett fogalom, mert az átlagos munkatárs tradicionálisan 20-25 évet tölt a cégnél. Ma már azonban más világot élünk. A mai 20 és 30 év közötti kollegák számára a hagyomány és az elköteleződés egészen más fogalmat takar. Ők szélsebesen akarnak tanulni és menni tovább, felfedezni a világot. Azt gondolom, hogy szép vezetői feladat, igazi kihívás megtanulni, hogy ők mit és hogyan szeretnének.
Két nagy fiam van: az egyiknél már unokám is született, a másik egyetemista. Nálunk igazán zajlik az élet. Jót mulattam, amikor Gabi azt fejtegette a pódiumon, hogy a mi tudásunk kell-e egyáltalán, vagy ha kell, hogyan kell. A menyem a Google segítségével tájékozódik és engem is onnan oktat arról, hogy mit és hogyan kellene tenni az unokámmal. Érdekes ez a világ. Én az édesanyámtól és a nagymamámtól tanultam meg mindent. Rájöttem, hogy érdemes elfogadással élnünk, és a békesség kedvéért rendkívüli toleranciát tanúsítani.
Ha multinacionális cégnél nevelődik az ember, akkor viszonylag hamar kiölik belőle, hogy arra vágyjon, hogy szeressék, akkor is, ha ezt az életszemléletet hozza otthonról. Ott van egy kialakított rend. Abba vagy beleférsz vagy nem. Talán pont ezért világéletemben viszonylag magányos harcosként éltem. 50 éves koromban értem el, hogy belebetegedtem a megfelelési kényszerbe, amivel 25 éves koromtól működtem. Kétszáz százalékon kellett teljesítenem, hogy a férfiakkal egy szinten legyek.
A férjem ugyanebben a szakmában dolgozik. Ő valamilyen szinten feladta a karrierjét – ügyvezetőként dolgozik ma de elérhetett volna többet is gyorsabban is –, hogy én tudjak lépni előre. Enélkül a támogatás nélkül nem ment volna. Ritka volt az a munkahely, amely elviseli, hogy szülési szabadságon legyél, hogy beteg a gyerek, vagy iskolai rendezvényre mész. Amikor én elutaztam anno és a férjem pelenkázott, ment a gyermekünkért a bölcsődébe, konkrétan kiröhögte a baráti kör, hogy micsoda pipogya alak. Ma már más világot élünk talán. A fiaim úgy szocializálódtak, hogy anya kirívó eset azért, mert sokat utazik. A menyeim nem akarták elhinni, hogy a fiúk megcsinálják a házimunkát, főznek, a gyermeket rendben tartják és egyáltalán nem megalázó ez számukra. Ha tehetünk valamit azért, hogy változzanak a régi beidegződések, akkor az az, hogy mi másképp neveljük a gyermekeinket és más példát mutatunk. Illetve meg kell tanulnunk szelektálni azokat, akiknek a véleményére adunk.”
A céges kommunikációt tekintve azt látják, hogy nehezen érik el a 18 és 30 év közöttieket. Át kell alakítaniuk a kommunikációt. Kell egy arcot találni, akivel azonosulni tud ez a célcsoport. Elképesztő nehéz, hogy ki mellett tegyék le a voksukat, hogy akármikor képviselje a márkát a médiában. A közösségi terek vidéken eltűntek, ahogy a vendéglátóhelyek, a kocsmák sorra megszűnnek. A trafikok átvették a szerepüket. A Zwack termékkörénél még az is meghatározó, hogy a nő vásárol, így muszáj feléjük is kommunikálni.a mai vásárlási szokásokat nézve – végül mi kerül a kosárba, hogy Unicumot is vesznek-e, azt a nő dönti el.
Dr. Antal Erzsébet, a PROFIRENT Gépkölcsönző ügyvezetője közgazdászként a Malévnál kezdte a karrierjét. Abban a nem igazán nőies környezetben végigjárta a ranglétrát. Végül vezérigazgatóként távozott a cégtől. Ott megtanulta, hogy nincs túl sok női vezető a légitársaságoknál sem az első számú vezetői pozícióban, sem a pénzügyi igazgatói szinten, ahol előtte dolgozott. Utána a Tesco gazdasági igazgatója lett. Ott sem volt a vezetésben akkor nő. Majd elhatározta, hogy állami cégnél és multinál nem helyezkedik el többet. Végül kockázati tőke oldalról csatlakozott a Profirent Gépkölcsönzőhöz, amely Magyarország legnagyobb gépkölcsönző vállalata.
„Először furcsállták a Profirentnél, hogy multi környezetből, sikeres vezetőként miért váltottam. Aztán megszokták, hogy csatlakoztam a csapathoz és vittem magammal a nemzetközi cégnél szerzett és ott is kiválóan hasznosítható tudásomat. A pályafutásom során soha nem vettem figyelembe, hogy a munkatárs nő vagy férfi. Az számított számomra, hogy milyen kvalitásai vannak, hogy mit tud. Most éppen az a helyzet nálunk, hogy a nők nagyobb arányban képviseltetnek a menedzsmentben: az öt főből három nő. Bár véletlenül alakult így, de a következő szinten is több női vezető dolgozik.
A nők és férfiak különbségére hadd hozzam még be azt a meglátásomat, hogy a nők számára a hatalom kevésbé fontos. Az én fókuszom mindig azon volt, hogy hogyan tudok alkotni. Szakmai előmenetelre vágytam, nem érdekelt, hogy a hány csillag van a vállpántomon. A férfiak számára általában a csillagok száma a lényegesebb. Anno egy Malév sztrájk idején be kellett menni a céghez vasárnap eldönteni, hogy sztrájkolunk vagy dolgozunk. Előtte meglátogatott otthon az egyik Malév szakszervezet vezetője. Azt kérte, hogy ne nőies ruhában jelenjenek meg, hanem sportosan. A másik kérése pedig, hogy ne kényszerítsem a férfiakat döntésre, hanem ezt bízzam rá. Nekem a cél volt a fontos, így farmerban és garbóban mentem be. A nagy hangárban gyülekeztünk, ismertem jól minden kollegát. Miután összefoglaltam a helyzetet, a szakszervezet vezetője mondta ki, hogy ’fiúk, dönteni kell’. Ahogy előre egyeztettük. Ezt az ajtót válassza, aki marad, a másik ajtót pedig az, aki megy. Nem az volt a lényeg számomra, hogy én mondjam ki az utolsó szót. A cél volt a fontos. Ez nekem ez számomra egy eklatáns példa. Persze mindemellett eszembe nem jutna senkinek sem szólni, hogy ne öltönyben jöjjön egy megbeszélésre, hanem sportcipőben.”
Éder Zsuzsanna, a Central Média Csoport digitális értékesítési vezetője. A több, mint 70 online és magazin termékkel büszkélkedő cégcsoport többek között a Nők Lapja, a Best, a Meglepetés, a Story, a National Geographic és a Marie Claire magazinok kiadója is. Zsuzsanna a digitális részért felel, főként marketingesekkel és média ügynökségi vezetőkkel tartja a kapcsolatot. A Central Médiacsoport adja ki többek között a 24.hu, az nlc.hu, a nosalty.hu és a kremmania.hu honlapot is. Zsuzsa 16 éve dolgozik a cégnél. Korábban key account menedzserként, ma már vezetőként.
„Főleg nők tartoznak a célcsoportunkba, ezért a mai nap témája számunkra abszolút fókusz. Jakupcsek Gabi már számtalanszor szerepelt minden termékünkben, kiadványunkban. Kifejezetten figyel a cég arra, hogy a nőkkel, a nők érvényesülésével kapcsolatban minél többet kommunikáljunk. Például, hogy a láthatatlan munkát láthatóvá tegyük. Az a célunk, hogy minél inkább egyensúlyba kerüljön a világ és teszünk ezért a mindennapokban is. Nálunk egyébként több női vezető is van, de azt gondolom, hogy a világban még az út elején tartunk ebből a szempontból.
Ami a nők háttérbe szorítását illeti, szerintem sokat javult a helyzet az elmúlt években. A 16 év alatt egyetlen egy olyan tárgyalásom volt, ahol a férfi beosztottamat gondolták a vezetőnek. Egyébként nem jellemző, legalábbis ami az én környezetemet, az iparágat illeti, ahol dolgozom. Általánosságban azonban még mindig elmondható, hogy a karrierben előre jutni sokszor sokkal nehezebb nőként, hiszen a gyermekszülés miatt kiesik néhány év, még akkor is, ha csak keveset maradunk otthon. Ez a ’30-as, ’40-es éveiben járó nőket azért hátrébb tudja vetni a karrierjükben.”
Cseresnyés Dóra, a Sigma Software ügyvezetője a kétezer fős, többségében svéd tulajdonú nemzetközi cég magyarországi leányvállalatát vezeti.
„Hadd vigyelek el titeket az IT szektorba! Ez is egy igen nőies terület. Nulláról indultam újra két évvel ezelőtt, egy hosszú, görbe addigi életút után. Ezzel összefüggésben női témákról örömmel adok elő konferenciákon. Számomra az őszinteség a bevált taktika. Ha értelmezni tudjuk az életünk eseményeit, akkor végül összeáll a puzzle darabokból egy szép kép. Nem hiszek a lineáris dolgokban, de megfigyeltem egyfajta egymásután következést az életem lépéseiben. Legjobb matekos voltam, mégis a bölcsészkaron tanultam irodalmat és angol nyelvet. Jártam a Műszaki Egyetemre, majd elhelyezkedtem az IT szektorban és lassan 20 éve itt vagyok. Szoftverfejlesztést és támogató tevékenységeket vittem 15 évig ugyanennek a svéd cégcsoportnak egy másik cégénél. Amikor jött a felismerés, hogy ideje váltani, akkor kiszálltam és elmentem hajléktalanokkal foglalkozni karitatívan félévig. Az egyik ’365 üzleti történet’ című könyvben meg is írtam ezt a sztorit. Félév után egy magyar IT cég vezérigazgatója lettem. Majdnem három évig vittem a vállalatot, amikor lezajlott egy teljes akvizíció: angolok vették meg a céget. Itt hívott vissza a multi cégcsoport, hogy indítsak el egy új céget a Sigma Software-en belül. Ezt csinálom most. A kétszáz fős cégek, a joint venture világ, az év legjobb női IT menedzsere díj után nulláról újraindítottam. Nem mondom, hogy nem küzdelmes.
Emellett elváltam, ami egy erős önismereti út volt számomra. Rájöttem, hogy az életem fordulatainak története, illetve, hogy hogyan értelmezem azokat, hogyan kötöm össze a pontokat a karrierem állomásaival, sok energiát ad másoknak, ezért szoktam erről is beszélni. Legutóbb egy konferencián adtam elő ’Paralelogramma hercegnők’ címmel. Mert mi az IT szektorban dolgozó nők azok vagyunk. Szeretem ezt a kifejezést. Visszavisz a szakmánk gyökereihez. Tudjátok, hogy az, akit az első programozónak tekintünk, egy Ada Lovelace nevű hölgy volt, Lord Byron lánya? Igazi példakép számunkra. Megedződtem az IT szektorban nőként. Most a védelmi iparra és a kiberbiztonságra fókuszálok. Itt a női arány feltehetőleg még kisebb.
Eredetileg svéd üzleti közegben szocializálódtam, ami egészen más. Soha nem voltak kifejezetten udvariasak például a férfiak a nőkkel, mert egyenjogúság volt. Emlékszem Andi kért meg, hogy beszéljek a női témáról, és nem értettem először, hogy miért kellene. De egész más volt, amit itthon láttam. Ezen a téren megkérdőjelezem, hogy az a megoldás, hogy csak a nőket kell erősíteni. Szerintem a férfiakat is kéne. Az üzleti életben is észreveszik az első tíz perc után, ha értelmes vagy. Mindenki számára fontos a tudás. Meg lehet szerezni a tiszteletet. Az is fontos még, hogy mi, nők sokan igyekszünk a munkahelyen is szeretetkapcsolatot építeni. Tévedés, ha a munkatársaink felé anya szerepben nyilvánulunk meg és a karrierszempontjainkat háttérbe szorítjuk, azért, hogy elfogadjanak és szeressenek. Rájöttem, hogy édesanyának lenni vezetőként mindezek mellett igazából előny. Továbbfejlesztesz rengeteg olyan készséget, képességet, amit akár egy projektmenedzsment során jól tudsz használni: a dolgok gyors megértését, alkalmazkodást, hatékony logisztikát, gazdálkodást, kommunikációt. Ezek fényévekkel előrébb visznek.”
Lakatos Zsófia, az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője zárta az üzleti történetmesélő kört. „Visszatérve a 40 feletti nőkre és hogy az üzleti életben mennyire tapasztaljuk azt, amiről Gabi beszélt, hogy nem vesznek komolyan, nem kezelnek egy szinten a férfiakkal és milyen megküzdési stratégiáink lehetnek hadd meséljek el egy történetet. PR ügynökségem van. Egy időben mindig pályakezdőket vettem föl. Ez volt a társadalmi felelősségvállalásom, hogy olyan fiatalokat alkalmaztam, akiket nehezen vesznek fel, mert frissen érkeznek a munkaerőpiacra az iskolából. Úgy voltam vele, hogy majd én megtanítom őket a szakma fortélyaira. Jobb is, ha tőlem tanulják meg, mintha mástól. 2017-ben két lány és egy fiú dolgozott nálam, 22 és 25 év közöttiek. Mivel ez egy pici cég, beosztottuk, hogy melyik héten ki mossa fel a konyhát. Amikor az egyszem fiúra került a sor, felhívtam rá a figyelmét, hogy az aktuális héten az ő feladata felmosni a konyhát. Kapásból azt válaszolta, hogy majd a lányok megcsinálják. Vettem egy nagy levegőt és másfél órán keresztül beszélgettem vele arról, hogy miért gondolja így. Én így járultam hozzá a nagy egészhez, ahhoz, hogy eggyel kevesebb huszonéves férfi gondolja a nőket alacsonyabb rendűnek.”
Február az MVÜK Női Vezetői Klubban – ajánló
Február 11-én sűrű napunk lesz.
- A délelőttünket Komócsin Laurával töltjük, a Business Coach Kft. ügyvezető igazgatójával, aki MCC Senior Executive Coach, “Önbizalomnövelde női vezetőknek: hogy még sikeresebbek és boldogabbak legyünk” címmel.
- Délután a 2024-es Reverse Mentoring programunk záróeseményén várjuk a mentor-mentee párokat, hogy reflexiós-önreflexiós gyakorlatokkal indulhassunk el a 2025. őszén folytatódó harmadik mentorprogramunk felé a Business Women Networkkel stratégiai szövetségben. A helyszínért ismét hála Cseh-Németh Petrának, a Beckhoff Automation Operatív vezetőjének.
Február 20-án a Női Vezetői Klub Brunch-on Tomán Szabina a Toman Lifestyle Kft. alapító-tulajdonosa, üzletasszony, befektető és Horváth Andrea a McDonald’s HR igazgatója lesznek a vendégeink. Beszélgetésünk címe: “Hiszek abban, amit csinálok, és közben jól is érzem magam.”
Február 26-án Győrbe várunk Titeket egy regionális Caféra, a Tutti Kft.-ben, köszönet érte Prohászka Andreának, a cég ügyvezetőjének. Fókuszunkban természetesen Győr és környéke áll majd. Az itt dolgozó vezetők, az itt működő cégek és az általuk képviselt szektorok.
Február 27-én pedig az idei első Páholy Party érkezik. A „Munkácsy Mihály – Egy világsiker története” című kiállítást nézzük meg, tárlatvezetéssel Bán Blanka, művészettörténész kíséretében a Szépművészeti Múzeumban
Ügyeinkről
A nemi sztereotípiák még ma is érvényesülnek a társadalomban és az üzleti életben is. Fellelhető már az ezzel kapcsolatos tudatosodás, de bőven van még hova fejlődnünk. A WMN cikke ezekről az akár évszázadokra visszanyúló, hátrányos beidegződésekről szól, amelyek bizony karriereket törhetnek derékba. Klikk ide az olvasáshoz! <A férfi elemző, a nő együttérző? – A nemi sztereotípiák karriereket törhetnek ketté
Olvasnivaló ajánló
Ezúttal a Magyar Public Relations Szövetség Focus Report 2024-es kiadványát ajánljuk figyelmetekbe. Hetven nemzetközi kommunikációs szakember járult hozzá gondolataival a közép-kelet európai régió PR trendjeiről szóló könyvhöz, amely az egyik legkomplexebb és legnagyobb ívű kezdeményezés az MPRSZ 30 éves történelmében. Itt tudjátok letölteni: https://focusreport.mprsz.hu
Folytassuk együtt a 2025-ös évben is! Várlak szeretettel a februári közösségépítő eseményeinken!