onlyCEO Klub Hírek – 2024. december

Mutatom, hogy mi minden (is) történt az onlyCEO Klubban decemberben. Fogadjátok szeretettel szubjektív összeállításomat. Iglódi Csaba – társalapító, vezető, onlyCEO Klub

 

Célozzunk magasra!

Az év végi rohanásban gyakran hajlamosak vagyunk elfeledkezni a hosszútávú céljainkról, helyette a napi teendőkön és kihívásokon „összetörve” dolgozunk. A héten egy kiváló barátom kérdése ébresztett rá arra, hogy mi az, amit igazán el szeretnék érni a következő évben. Mi a nagy, inspiráló álmod?

Ha még nem tettétek, álljatok meg egy pillanatra, és tegyétek fel ugyanezt a kérdést magatoknak. Az álmokhoz most még hozzá lehet igazítani a terveket, de álmok nélkül nem biztos, hogy a terv eléri, amit reméltetek.

 

Médiavilág

A magyar digitális médiatér forrongó és átalakuló szakaszba lépett. Egy nemrégiben megjelent kutatás szerint az Y és Z generáció fogyasztási szokásai gyorsan eltávolítják a hagyományos médiafogyasztástól a piaci szereplőket. A mesterséges intelligencia generálta tartalmak már nem csupán kísérletek: a nemzetközi piacon megjelentek az „AI által vezérelt híroldalak”. Vajon Magyarországon is számíthatunk hasonló fordulatokra? Az első jelek már mutatkoznak.

 

Digitalizáció és HR

Az év végi tervezés kapcsán sok vállalat vezetője a digitális transzformáció és az emberi erőforrás stratégiáját igyekszik összehangolni. Egy friss kutatás szerint a magyar vállalatok 60%-a tervezi a mesterséges intelligencia aktív használatát HR-folyamataiban 2025-re. Ez a trend nem csak a toborzás és kiválasztás automatizációját jelenti, hanem az alkalmazottak készségeinek mérését és fejlesztését is. Érdemes figyelni erre a fejlődési területre.

 

Könyvek – nekünk

E heti könyvajánlónk az Amazon bestsellerlistájáról került ki.

  •  „The Infinite Game” (A végtelen játék) Simon Sinektől. Ez a könyv átfogó képet ad arról, hogyan gondolkodhatunk hosszútávú stratégiában, és hogyan alakíthatunk ki fenntartható, inspiráló vezetési kultúrát. Beszerezhető ITT.
  • „Leaders Eat Last” (A vezetők utolsónak esznek) szintén Simon Sinektől. Ez a könyv a bizalom és összetartás fontosságát hangsúlyozza a csapatokban. Beszerezhető ITT.
  • „The Culture Code (A kultúrakód) Daniel Coyletól. Ez a könyv mélyen beleás a sikeres csapatok mögötti rejtett mintákba. Beszerezhető ITT.
  • „Team of Teams (Csapatok csapata) Stanley McChrystaltól. Egy innovatív megközelítés arról, hogyan válhatnak a szervezetek rugalmasabbá és együttműködőbbé. Beszerezhető ITT.

 

RECHARGE Konferencia 2025

Az MVÜK legfiatalabb formátumát, a RECHARGE Konferenciát február 5-én rendezzük, 2025-ben,  Budapesten, a Haris Parkban, „Ki fog itt gólt lőni?” mottóval. A közel kétszáz MVÜK-tag részvételével zajló esemény az üzleti világ inspiráló találkozóhelyeként szolgál majd. A konferencia célja, hogy új perspektívákat nyisson a vállalkozások számára, különös tekintettel az innovációra, a hálózatépítésre és a fenntarthatóságra. A program összeállítása személyesen az én feladatom volt, ezért büszke vagyok arra, hogy a résztvevők egyedülálló szakmai élményben részesülhetnek. Ne maradjatok le!

Bővebben itt: https://mvuk.hu/recharge

 

oC Délelőtt után

A decemberi Nagyrendezvényünk után, de még bőven a hatása alatt osztom meg veletek a szokásos benyomásaimat, tapasztalataimat.

  • Noszek Péter, a Nestlé CEO-ja olyan dolgokról beszélt olyan módon, most is, itt is köszönöm neki. Igyekeztem sok asztalhoz beülni, s egységesen a közvetlenségét, a hitelességét emeltétek ki és azt, hogy mennyire természetes volt a viselkedése. A tapasztalatai többetek tapasztalatával estek egybe.
  • A hangulatot mi sem jellemezte jobban, mint egy innen-onnan felharsanó nevetés. Az a fajta elegáns „oldottság”, ami az egész délelőttöt jellemezte, a legjobb visszajelzés arra, hogy jó úton haladunk.
  • Több vendégünktől érkezett visszajelzés arra a nyitottságra, amivel őket, az érdeklődőket fogadtátok – köszönöm szépen.
  • A Délelőttünkön mutattuk be az a filmet, amit 2024 összefoglalásaként készítettünk. Ha van egy két percetek, akkor nézzétek meg. Rengeteg minden történt velünk az MVÜK-ban idén.

 

A nemet mondás bátorsága

A vezetői bátorság egyik alappillére a nemet mondás képessége. Egy CEO számára nem csak a lehetőségek megragadása, hanem a stratégiailag nem illeszkedő ötletek, projektek elutasítása is kulcsfontosságú. Ez nem csak a vállalat erőforrásainak megóvását szolgálja, hanem a hosszú távú vízióhoz való hűség megőrzését is. A határozott nemet mondás lehetővé teszi, hogy a vezető fókuszáljon a valóban értékteremtő kezdeményezésekre, miközben példát mutat a csapatnak az értékalapú döntéshozatalról. A bátorság ebben az esetben a megfelelő priorizálás és a nehéz, de szükséges döntések meghozatala.

 

KPMG CEO Outlook 2024

Az alábbi szöveg LI posztomként jelent meg, de annyira a CEO-knak és a CEO-król szól, hogy engedelmetekkel itt is megosztom veletek.

„A legjobb módja annak, hogy megjósoljuk a jövőt, az, ha mi magunk hozzuk létre.” – talán Peter Drucker menedzsment-gurutól olvastam ezt egyszer. Ez az előrelátás és tudatosság vezérli a vezetőket, legyen szó üzletről vagy sportról. Michael Jordan kosárlabda-fenomén szavaival: „Ha abbahagyod az előre gondolkodást, máris elkezdtél veszíteni.”

Az MVÜK közössége a jövőre való felkészülés jegyében fogadta Rózsai Rezsőt, a KPMG Magyarország vezérigazgatóját, aki a CEO Outlook 2024 kutatás legfontosabb tanulságait osztotta meg velünk. A világ üzleti vezetői ambíciózus célokat tűznek ki, de minden döntésüket áthatja, a technológiai forradalom, a fenntarthatóság és a geopolitikai kihívások sora.
Különösen nagy hangsúly került az AI-ra való felkészülésre, amely nem csupán technológiai, hanem elsődlegesen HR-feladat. A mesterséges intelligencia alkalmazása alapjaiban változtatja meg a munkaerőpiacot: új készségek és szerepek válnak nélkülözhetetlenné, miközben régi pozíciók és tudások szorulhatnak háttérbe, értékelődnek le. A siker azon múlik, hogy a vállalatok mennyire tudnak tanulási kultúrát teremteni, és képesek-e a munkavállalókat felkészíteni az AI-val való együttműködésre.”

 

Vendégszöveg

Pétermann Csabától (Budapest Film) kaptuk ezen a héten a vendégszöveget. Menjetek moziba!

  • The Brutalist

Az Adrien Brody által megformált fiktív magyar zsidó építész, Tóth László a II. világháború után az Egyesült Államokba menekül – az ő sorsát követjük végig Brady Corbet évtizedeken átívelő, grandiózus filmjében.

Az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánnal díjazott film különleges képi világával és egyedi hangzásával az első perctől fogva magával ragadja a nézőt. Bár Tóth László kitalált személy, mégis hús-vér, nagyon is valódi hős; a kelet-európai bevándorló léttel járó minden megpróbáltatással és gyötrelemmel küzdő építész személyes identitásának és viharos érzelmeinek szorításában próbálja élni az életét. A The Brutalist minden téren kiemelkedő alkotás, amely extrém hosszával és a játékidő közepére beillesztett 15 perces, különleges jelentőséggel bíró szünetével felejthetetlen filmélményt nyújt és magáénak követeli a legnagyobb mozivásznat. A hét éven át készített alkotás jó része Magyarországon forgott, vágója Jancsó Dávid, ko-producere Petrányi Viktória volt, de feltűnnek benne olyan magyar színészek is, mint Vilmányi Benett, vagy Sztarenki Dóra.

A hazai közönség a Budapest International Film Festival keretein belül láthatta először az alkotást, hónapokkal a magyarországi premier előtt, december 29-én pedig egyetlen alkalommal újra lehetőség lesz a hivatalos bemutató előtt megtekinteni a Corvin moziban.

  • Az idő urai

Stefan Wul L’Orphelin de Perdide (A Perdide bolygó árvája) című kultikus regénye alapján készült el még 1982-ben a legendás francia animációs film, Az idő urai (Les Maîtres du temps). A filmet Magyarországon 1983. szeptember 29-én, 41 évvel ezelőtt mutatták be, gyártója a Polygram Films és a Pannónia Stúdió IV. műtermének rajzfilmesei voltak. A Moebius látványtervei alapján életre keltett animációs film egy egész korosztály számára marad meg csodálatos élményként, hamarosan pedig egy újabb közönség is átélheti mindezt.

A felújított 4K-s változat a Budapest Film forgalmazásában érkezik 2025. januárjában a hazai mozikba, azonban egyetlen különleges bemutatón még idén december 15-én műsorára tűzi a Corvin mozi.

  • Nosferatu

Robert Eggers (A boszorkány, Az északi) új életet lehel Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es klasszikusába, a Nosferatuba. Az új történet szerint egy 19. századi fiatal német nő megszállott kapcsolatot érez egy erdélyi gróf iránt, aki maga a vérszívó gonosz. A borzalom 2025. január 2-án borítja be a mozivásznakat, néhány előjátszás alkalmával azonban szilveszter estéjén és újév napján is élvezheti a borzongásra vágyó közönség az alkotást, a Corvin és Toldi mozikban.

A filmben olyan remek színészek kaptak szerepet, mint Bill Skarsgård, Willem Dafoe, Nicholas Hoult, Aaron Taylor-Johnson vagy épp Lily-Rose Depp.

 

Múltidőben

Kedves Klubtársak,

Ahogy az év utolsó napjaihoz közeledünk, szükséges visszatekinteni arra a rendkívüli évre, amelyet együtt éltünk meg. 2024 nem csak a kihívások éve volt, hanem az építkezésé, a megfeszített munkáé és – természetesen – az inspirációé is. Az onlyCEO Klub valamennyi alkotójával együtt közösen és ismét bebizonyítottuk, hogy „az, ami rajtad múlik, az rajtad ne múljon!” elv valóban életképes.

Idén számos esemény, beszélgetés és új kezdeményezés formálta közösségünket. Az év során több kiemelkedő vendéget is fogadtunk, akik inspiráltak minket. Elsőként Jaksity Györgyöt, a Concorde elnökét, nyár elején Radován Jelasityot, az Erste elnök-vezérigazgatóját, a minap pedig Noszek Pétert, a Nestlé Magyarország vezetőjét, hogy csak hármat emeljek ki közülük. Ezek az alkalmak egyrészt segítettek átlépni a megszokott határainkat, és mélyebb megértést adtak a vezetői szerep kihívásairól. Másrészt: száz- és száz beszélgetést indukáltak. Azoknak is, akik egyetértettek a színpadon elhangzottakkal és azoknak is, akik más véleményen voltak.

Februári nagyrendezvényünk (Mráz Ágoston Sámuel és Závecz Tibor részvételével) fogalmazódott meg bennem a „Politika CEOknak” formátum, aminek a bevezetésére őszig várni kellett. Itt arra fókuszáltunk, hogy a vezetők hogyan érthetik meg és használhatják ki a politikai folyamatokat stratégiai döntéseikben. A program bebizonyította, hogy a politikai környezet ismerete és értelmezése elengedhetetlen a hosszú távú üzleti sikerhez. Az ilyen típusú beszélgetések hozzájárultak ahhoz, hogy jobban eligazodjunk a gyorsan változó gazdasági és politikai tájképben. Folytatjuk!

Kiemelkedő értéket adtak idén a Vezetői Dilemmák csoportjaink, ahol mély és őszinte beszélgetések zajlottak (és zajlanak egészen február végéig) olyan témákról, amelyek minden vezetőt érintenek. Ezek a csoportok nem csak gyakorlati tanácsokat nyújtottak, hanem megerősítettek abban is, hogy sokszor hasonló kihívásokkal nézünk szembe, és a közös gondolkodás mindig új megoldásokat hozhat. Ahogyan Ádám Attila fogalmazott, itt bárki kihasználhatja, hogy egy 12 fős „tanácsadó testület” segít abban, hogy jobb döntéseket hozzon. Neki és Horváth Gyulának is köszönöm, hogy vállalták a facilitátorságot, s így három csoport dolgozhat együtt hat hónapon át. Folytatjuk!

Kisrendezvényeink is voltak szépszámmal, itt és most hadd emeljem ki Juhász Mihály workshopjait. Hála érte. Itt is lesz folytatás, de már egy kicsit más formában.

A szakmai sikereink mellett idén különleges elismerésben is részesülhettünk: a Bridge Budapest által odaítélt Aktív Üzleti Közössége Díj egyértelmű bizonyíték arra, hogy amit közösen építünk, az több, mint egy szakmai közösség. Ez az elismerés mindannyiunk munkáját dicséri, és megerősít abban, hogy helyesen haladunk az általunk kitűzött út mentén.

Társalapítóként (Horváth Jánossal együtt) fantasztikusan büszke vagyok az onlyCEO Klubra és valamennyi munkatársamra, akik minden nap hozzátesznek valamit ahhoz, hogy ez a közösség a legjobb legyen Magyarországon. Egy olyan klub, ahol a megosztott tapasztalatok és a közös tanulás nem csak szakmai, hanem emberi szinten is gazdagít minket.

Itt kell megemlítenem a csapatot, amely a 2024-es eredményeink mögött áll. Név szerint nem sorolhatom fel az MVÜK valamennyi munkatársát, de mindenképpen említem kell Merkler Editet, aki klubigazgatóként volt velünk az első félévben és Kvanta Balázst, aki nyár elején váltotta őt, valamint Szabó-Princz Orsolyát, és Glücker Rolandot, akik különösen sokat tettek értünk.

A taps nekik is jár!

A jövőnkre nézve a legfontosabb, hogy továbbra is együtt maradjunk, támogassuk egymást, és soha ne veszítsük szem elől, hogy mitől vagyunk erősek: az innováció iránti nyitottság, a közösség ereje és a fókusz, ami a mottónkban is kifejeződik: Jövő. Időben!

Végezetül hadd idézzem ehhez kapcsolódóan egy kedvenc gondolatomat Eleanor Roosevelttől: „A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében.” Én így teszek, s erre biztatlak benneteket is. Tudom, hogy ez a közösség továbbra is hisz, mer álmodni, és az, ami rajtunk múlik, az mindannyiunk sikere lesz.