Az egymásra
és a világra nyitott
vezetők közössége.

3 nap alatt 10,5 tonna hulladéktól szabadult meg a Tisza-tó

10 és fél tonna szemét gyűlt össze az MVÜK társszszervezésével megvalósult háromnapos Tisza-tó szemétszedésen, ahol első nap az világra és egymásra nyitott vezetők, a másik két napon az elkötelezett helyi lakosok dolgoztak a természet megtisztításán a Dimitry Lijasuk által kezdeményezett akció keretében.

 

TÖBB MINT 10 TONNA HULLADÉK 3 NAP ALATT

Több mint 10 tonna hulladékkal zárult az SOS Tisza-tó névre keresztelt közösségi szemétszedési akció, amelynek az MVÜK (Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége) társszervezőként nemcsak kezdeményezője, de aktív résztvevője is volt immáron második éve. A háromnapos esemény pénteki napján a vállalati döntéshozókat tömörítő üzleti közösség közel 160 tagja, vendége és munkatársa segítette megtisztítani a Tisza-tó egy másfél kilométeres szakaszát, amelyet csak „Szemét-szigetként” emlegetnek, s közel 5 tonna hulladéktól szabadította meg a területet. A vállalatvezetők és munkatársaik által összeállít csapatok csónakokba szálltak és izzadtságot nem megspórolva küzdötték át magukat az ágas-bogas Tisza-parton, hogy minél több hulladékot gyűjtsenek össze. A céges nap után két napon át a helyi lakosok folytatták a kemény munkát, ami nem csak hatásos volt, de jó hangulatban is telt!

 

AZ ÖSSZEFOGÁS ÉS KÖZÖSSÉG EREJE

A Ljasuk Dimitry filmes, környezetvédelmi aktivista által életre hívott akció 2024-től a Pozitivo és MVÜK együttműködésében valósul meg, 2025-ben formális együttműködést is írt alá a két szervezet tulajdonosa. Az MVÜK idén is kiemelt szerepet vállalat: nemcsak közösségi erejével, tagjainak aktivizálásával és összefogásával, hanem szervezői háttérrel, helyszíni jelenléttel és nyereményekkel is motiválta a résztvevőket. Az MVÜK tagok közül 19 vállalat pénzügyi vagy tárgyi adománnyal is hozzájárultak az akció sikeréhez, akiknek hozzájárulása nélkül a rendezvény nem lehetett volna ennyire sikeres.

Horváth János, az MVÜK Zrt. vezérigazgatója is sikeresnek ítélte az alkalmat, három okból. „Egyrészt öröm volt látni, mennyi tagvállalatot meg tudott mozgatni az esemény, akik munkatársaikkal együtt csatlakoztak a természetvédelmi rendezvényhez, több száz kilométert is utazva, egy teljes munkanapot ezen önkéntes napra áldozva. Másrészt a pénteki napon közel 5 tonna összegyűjtött hulladéka kézzelfoghatóvá teszi, mennyire szükséges, hogy foglalkozzunk a fenntarthatósággal, környezettudatossággal és aktívan, közösen tegyünk érte. Nem utolsó sorban pedig kiváló csapatéptő ez az MVÜK munkatársainak is és a tagvállalatok kollégáinak is.”

 

SOKFÉLE HULLADÉK, SOKFÉLE FELELŐSSÉG

Több száz zsák hulladék, köztük PET-palackok, üveg, fémhulladék, sőt gumiabroncsok és hűtőszekrények is a gyűjtők közé kerültek. Az összesítés szerint:

  • 5 780 kg kommunális szemét
  • 960 kg üveg
  • 1 500 kg PET-palack
  • 800 kg veszélyes szilárd hulladék
  • 600 kg ócskavas
  • és 500 liter veszélyes folyadék is eltűnt a Tisza-tó partjáról.

 

A természetvédelmi akció célja is egyben a vállalati felelősségvállalás és fogyasztói tudatosság erősítése, hogy mit gyártunk és használunk, mennyire gondolkodunk a termékek teljes életciklusában, s milyen anyagokból fejlesztjük a termékeket. A www.sostiszato.hu weboldal így társadalmi szemléletformálást és edukációt is szolgál.

„Egyik szemem sír, a másik nevet. Kiábrándító, hogy létezik ennyire tragikusan szennyezett folyószakasz, Magyarországon, ráadásul pont a szeretett tavon, ahol felnőttem, ami az UNESCO világörökség része és a Hortobágyi Nemzeti Park területe. Másfelől boldog vagyok, hogy ilyen hatalmas mennyiséget gyűjtöttünk össze és hogy ennyire komolyan vették a résztvevők a Tisza megtisztítását. Szívvel lélekkel csinálták, példát mutatva és egyben újra felhívva a figyelmet a problémára. Bízom benne, hogy egyre erősebb politikai akart lesz itthon és a környező Tisza menti országokban is, hogy végre megoldják és felszámolják a problémát. De ez még várhatóan hosszú évekbe, vagy évtizedekbe fog kerülni. Addig meg csak ránk civilekre és támogató vállalatokra számíthat a természet.” – mondta a főszervező, Ljasuk Dimitry.

S bár a szemét 41%-a Ukrajnából, 38%-a Romániából, 19%-a Magyarországról, 2%-a pedig Szlovákiából származott, azaz a hulladék 81%-a külföldről úszott a szemétszedés helyszínére,  a helyi szerepvállalás és felelősségvállalás kedvét nem szegi. A nemzetközi együttműködés elengedhetetlen, amin többek között a főszervező és partnerei is dolgoznak.

 

TAPASZTALAT ÉS ÉLMÉNY ELENGEDHETETLEN A TRANSZFORMÁCIÓHOZ

A szervezők nyereményekkel, palackposta-játékkal és tematikus díjazással is ösztönözták és díjazták a résztvevőket – a legtöbb egy főre eső hulladék mennyisége, a legnagyobb csapat, a legjobb fotó, a leggyorsabb vízbebukás, a legizgalmasabb merülés, a legfiatalabb résztvevők is elismerést kaptak. De az igazi élményt a szemétszedés adta maga.

Fertetics Mandy, az MVÜK Zrt. fenntarthatósági vezetője, az Alternate ügyvezetője visszaigazolva látja a fenntarthatósági szemlélet- és magatartásformálás szükségességét és erejét. „Különösen, ha olyan eseményeket, programokat sikerül szervezni, melyek hívószava a cselekvés, a természethez és egymáshoz kapcsolódás, együttműködés és összefogás. Ez minden résztvevőt hálával, elégedettséggel és büszkeséggel tölt el, amitől még inkább elindul a tenni akarás, amire jobban szükség van most, mint valaha az ökológiai és társadalmi kihívásokat látva.”

“Aki először vesz részt folyami szemétszedésen, mindig megdöbben azon a látványon, amit a bokrok alatt és a nádas rejtekében talál. Az önkéntesekkel igyekszünk mindig jó hangulatban végezni ezt a nem túl hálás munkát, a végére pedig mindenki azzal a jó érzéssel tér haza, hogy tett valamit aznap a természetért, a Tisza élővilágáért. Bár az áradásokkal minden évben érkezik valamennyi új hulladék, de tapasztalatból mondom, hogy azok a helyek, amelyek már ki lettek takarítva a mi és mások akcióinak köszönhetően, sokkal kevésbé lesznek már szennyezettek. Reméljük, hogy előbb vagy utóbb az SOS Tisza-tó egy szemétszedés nélküli közösségi program lehet a jövőben” – mondta a helyszíni szervezőtárs, Pálvölgyi Krisztina.

 

EGY ÉLHETŐBB JÖVŐÉRT – EGYÜTT

Az MVÜK több mint egy üzleti közösség – értékalapú, aktív és felelős. Hiszünk abban, hogy a fenntarthatóság nem külön projekt, hanem közös felelősség, és büszkék vagyunk arra, hogy tagjaink ezt az értéket nemcsak képviselik, hanem cselekedeteikkel is bizonyítják. Az SOS Tisza-tó szemétszedés ennek egyik legszebb példája volt. Jövőre folytatjuk! Viszlát a Tiszán!