Innovatív szoftver, ügyfélfókusz és páratlan reakcióidő – a FaceKom siker titkai. Az egyik legagilisabb fiatal vállalkozó ma a magyar technológiai szektorban: Bodnár Zsigmond. A 2010-es évek elején több helyen kipróbálta magát a startup világban. 2012-ben önállósodott, megalapította a Techteamert és intenzíven a nemzetközi piacra kezdett technológiai megoldásokat szállítani. 2015-ben elvégezte a Stanford egyetem technológiai képzését, majd szintet lépett és a nemzetközi trendeknek megfelelően saját videóalapú azonosító online szoftvert kezdett fejleszteni. Cége, a FaceKom mára a hazai videó-alapú ügyfél azonosítás (KYC, AML) megkerülhetetlen szereplőjévé vált. A teljes hazai bankszektornak szállítanak, de ügyfelei között vannak a magyar közüzemi szektor nagyjai, illetve az e-közigazgatás is. Sikereinek egyik kulcsa az ügyfélfókuszban és a páratlan reakcióidőben rejlik. A jelentős eredmények természetesen felkeltették a befektetők érdeklődését is, így a FaceKomot 2021. tavaszán egy befektetői csoport akvirálta. A cég tevékenysége változatlanul tovább növekszik. Eddigi sikereiről, tanulságairól, jelenéről és jövőjéről kérdezi Hild Imre a startup beszélgetések programban.
Időpont: 2021.06.17., Összevont Csoportrendezvény
Házigazda: Hild Imre – alapító, iCatapult