Férfias szektorok – női vezetők: hogyan evangelizáljunk? Kifejezetten szerencsés ember, mondhatnánk, hiszen a munkája a szenvedélye. Sikerének kulcsa az is, hogy tudatosan építkezik, célirányosan tanul, fejleszti önmagát, és hogy felismerte, a pozíció, amit elért, és ma betölt lehetővé teszi számára, hogy jelentős változást érjen el egy, a női vezetők számára eddig kevésbé „meghódított” területen: az energia szektorban. Karrierútjának lépéseit végigvenni még érintőlegesen is hosszú lenne. Egy biztos: pályafutásának minden állomása jelenlegi pozíciójához adott muníciót, hozott egy lépést előre. Ma már büszkén mondhatja magáról, hogy női vezetőként megtalálta élete egyik értelmét: női vezetőként evangelizál egy férfias szektorban. Pánczél Andrea, kommunikációs és energetikai szakértővel, a régió legjelentősebb energetikai konferenciáinak szervezőjével beszélgetünk majd a 2021-es év első, az MVÜK történelmében pedig 31. Női Vezetői Klubján. Andrea érti, ismeri a médiavilág minden rezdülését, hiszen média-szakjogászi végzettséggel dolgozott már a TV2-nél és az RTL Klubnál is riporterként, műsorvezetőként. főszerkesztőként, hírproducerként, hírigazgatóként, és vezetett már saját produkciós céget is. 2010-ben kérték fel a MOL Zrt. magyarországi kommunikációs igazgatójának. Itt lépett be az energetika világába, rögtön vezetőként. Ezen felbuzdulva elvégezte a Corvinus Egyetemen az energiagazdálkodási közgazdász szakot, hogy aztán 2012-től a GDF Suez Energia Holding társasági kommunikációs, PA igazgatói posztját töltse be. Jelenleg saját tanácsadó cégét vezeti. Február 9-én „Férfias szektorok – női vezetők: hogyan evangelizáljunk? címmel alkalmunk lesz minderről megkérdezni, meghallgatni őt.
Időpont: 2021.02.09. Női Vezetői Klub
Beszélgetőpartner: Dintsér Andrea – ügyvezető, YourStory.hu

