Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

MVÜK Café

2020.12.09. 14:00-16:30

Hogyan készítsük fel vállalatunkat a megváltozott világra? Léteznek működő stratégiák?

A komoly kutatói-elemzői háttérrel rendelkező tanácsadó cégek már tavasszal hosszan elhúzódó, több szakaszból álló válságot jósoltak. A tavasszal jelzett prognózisok hatásait mára mindannyian érezzük a saját bőrünkön. Ennek ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tulajdonosok mindösszesen 6%-a kezdett intenzív fejlesztésbe, reorganizációba, az új világrendre való felkészülésbe. Személyiségtípustól függetlenül mindenki – beleértve a cégek élén álló vezetőket is -egyre nehezebben viseli a bizonytalanságot, a korlátozásokat, a folyamatosan változó üzleti környezet hatásait, vagy akár az egyre romló előrejelzéseit. Egy dolog biztosan kijelenthető: ezt a helyzetet nagyon nehéz önállóan menedzselni és még tanácsadói szinten is igen komoly tudás, tapasztalat, rendszerek és specializált team-ek szükségesek a válságbiztos stratégiai irányok kialakításához, illetve azok felépítéséhez majd strukturált végigviteléhez.

Most kizárólag a konkrét megoldások és a valódi eredmények számítanak. Ilyenek lehetnek azok az automatizált megoldások, amelyek stratégiai, szervezet- és üzletfejlesztési, sales, és HR területeken nyújtanak valódi támogatást a döntéshozóknak. A cél az, hogy a jelenlegi helyzetben, amely kezelésében nincs tapasztalatuk, segítsük a döntéshozókat, hogy ne csak átvészeljék azt, hanem sikeresen kerüljenek ki belőle.

2020 december 9-én 14:00-16:30 óra között a Microsoft Teams online platformon megrendezésre kerülő virtuális Café rendezvényünkön a kérdések megválaszolásában a Café témagazdái Bíró György, a Lens Consulting Group (Profigram Zrt.) stratégiai üzleti fejlesztési igazgatója, Bíró Attila, a Mentors & Partners Group official partnere és a Café házigazdája, Szabó Ilona Anna üzletfejlesztési specialista fognak segíteni.

  • Hogyan tudjuk a szervezetünket gyorsan és hatékonyan átvizsgálni, értékelni?
  • Hogyan tudunk új struktúrát kialakítani és felkészülni az új világrendre?
  • Kikre, milyen mértékben számíthatunk a tulajdonosi célok eléréséhez?
  • Milyen folyamatokat lehet és célszerű automatizálni, az üzletfolytonosság fenntartása és fejlesztése végett?
  • Technológiai oldalról milyen célokhoz igazított működési mechanizmusokat használjunk?

Témagazda: Bíró György – stratégiai üzleti fejlesztési igazgató, Lens Consulting Group (Profigram Zrt.), Bíró Attila – official, Mentors & Partners Group

MVÜK házigazda: Szabó Ilona Anna – üzletfejlesztési specialista, MVÜK Zrt.

Időpont: 2020. december 9. 14:00-16:30 óra

Helyszín: Microsoft Teams

A jelentkezéssel és az eseményen való részvétellel résztvevőink elfogadják, hogy az eseményen kép- és esetlegesen videó- és hangfelvétel készül. Előzetesen és kifejezetten hozzájárulásukat adják a róluk készült felvételek rögzítéséhez, és ahhoz, hogy azokat az MVÜK promóciós célokra felhasználja digitális média csatornáin és/vagy nyomtatott anyagain.

Részletek

Dátum:
2020.12.09.
Időpont:
14:00-16:30
Esemény kategória:

Helyszín

MS Teams

jelentkezés tagjelöltként

jelentkezés vendégként

jelentkezés tagként

Sikeres jelentkezés !